Újravásárolva

A blog által számtalan újdonságot fedezek fel és lesz betonbiztos helye egyes termékeknek a fürdőszoba polcon. Videó formájában biztos találkoztatok ezzel a Újravásárolva kategóriával, írásban Andinál láttam először. Mivel az ilyen jellegű videókat én is szívesen megnézem, gondoltam én is összeszedem Nektek az újravásárolt termékeimet, amelyeket a blogos éveimben szerettem meg.


A blogolás előtt ismertem a Lush termékeit, de akkoriban túlárazottnak tartottam őket. Sokban változott az ízlésem a blogolás óta, ma már más szempontok alapján vásárolok. A The Comforter és a Lord Of Misrule tusfürdők közül már a második vagy harmadik flakont fogyasztom és képtelen vagyok rájuk unni. 
A legkedvesebb The Body Shop illatom az állandó kínálatból a Satsumás termékcsalád. A tusfürdőt annyira megszerettem, hogy nem volt elég a 250 ml, hanem óriás 700 ml-es kiszerelést vettem meg. Nem tudok betelni az illatával.
A tavaszi megjelenés óta már a harmadik flakonnal fogyasztok el az Yves Rocher koriadner-mangó illatából. Szintén az illata miatt szeretem nagyon. Mindenképpen szagoljátok meg, ha Yves Rocher üzletben jártok.
Végül pedig a kókuszosok közül a Ziaja tusfürdő a kedvencem. Ennek a testvaját is nagyon kedvelem, általában együtt használom őket. A Ziaja kókuszos tusfürdőjét keressétek a ziajashop.hu oldalon.


Az Avon testpermetek közül is már számtalan flakont elfogyasztottam. Jelenleg ez a kókusz-csillagvirág kiadás van a polcomon. Nyáron szeretem ezeket használni, mert a hőségben felfrissítenek és nem érzem fojtogatónak a hatását.
A Skin So Soft olajakat már tíz éve használom. Régebben csak zöld és rózsaszín kiadásai voltak ennek a termékcsaládnak, ma már elég sok illatban kaphatóak. Jelenleg az Endless touch elnevezésű testápolót használom, szeretnék majd róla bővebben írni. jelenleg az Iparfüméria webáruházában kapható.
A világ egyik legjobb testradírja, amelyet szintén számtalanszor vásároltam újra, a bloggerek körében oly' népszerű Ziaja Orange Butter peeling tusfürdője. Alaposan radíroz, hidratálja a bőrt és igazi narancs illata van. Megvásárolható az Iparfümérián, a drogériákban, valamint a ziajashop.hu oldalon.


Ha ajakradír akkor a Lush termékeit választom. Kedvencem illatom nincs, de szerintem a legjobb hatással a márka radírjai rendelkeznek.
Egyik kedvenc ajakápolóm a Coconutoiltól van, a képen natúr változat található. Szuperül hidratál és sokáig elég ez a kis tégely.
Az Oriflame Tender Care balzsamjai tinikorom elmaradhatatlan kozmetikuma volt. Mindegyik illatot próbáltam már, kedvencem közülük a gyümölcsös, valamint a natúr kiadású. A katalógusban, valamint a Notino webáruházában kaphatóak ezek a balzsamok többféle illatban.
A kedvenc stiftes ajakápolóm pedig a Rossmannokban kapható Hello Kitty változat. Azt hittem gagyi lesz, de meglepően jól hidratál, finom eper íze van.


Kevés sminktermék van, amelyet újravásároltam. Az Yves Rocher szemceruzáját másodjára vettem újra, nagyon szeretem, korábban írtam már róla.
A képen nem szerepel de a Catrice Comuflage korrektorát is másodjára vettem újra, a legjobb korrektor drogériás viszonylatban.
A Rimmel és az Essence spiráljaiból is már a többediket fogyasztom el. Csak ajánlani tudom őket.


Illatok terén nem vagyok ragaszkodó fajta, kivéve a Lady Gaga The Fame nevű parfümje esetében. Alkalomra mindig ezzel fújom be magam, annyira spórolok vele. Szerintem sokan ismeritek már, és sokatok is tud azonosulni ezzel az illattal. 
Megtalálható a Notino webáruházában. 


Ha hajápoló akkor az Avon zöld kupakos terméke a kedvencem. Évekig csak ezt használtam, aztán kipróbáltam más hajápolóolajakat is, de ez mindig a kedvencem marad.
Nagyon szeretem a Milk Shake termékeit, ebből a hajhabból már a másodikat fogyasztom. Nekem bevált, egész jól megemeli a hajtövet, valamint formázni is könnyebb a hajat.
A Head & Shoulders már gyerekkoromtól kezdve kísér. Szoktam sampont váltani, de mindig visszatérek a márka mentolos kiadásához. 


Lakkok közül nem a márkákra, hanem a színekre fókuszáltam leginkább. Leggyakrabban elfogyó szín nálam a sárga, a rózsaszín , a fehér, illetve a nyomdalakkok. 


Két fürdőtermék maradt a végére, majdnem elfelejtettem őket. A Yves Rocher Hamamélis tusiját nagyjából hatszor vásároltam már újra, ha akciós mindig veszek belőle.
A Lush szappanjai közül pedig a karácsonyi Reindeer Rock a kedvencem. Idén más köntösbe, de visszatért. 
Képeken nem szerepel, de a Natics Hydra-N arczseléje magabiztosan foglalta el az őt megillető helyet, az arcápolási rutinomban. Jelenleg felturbózott változata kapható, amely jobb mint az elődje. 

Biztosan bővülni fog még a lista más termékkel is, de ezek azok, amelyeket időnként vagy rendszeresen, de újravásárolok. Nektek van bevált kozmetikumaitok? 

10 megjegyzés

  1. Erről a listáról az Yves Rocher szemceruzája mindenképp, már öt szín van meg, mindet nagyon kedvelem. :D
    (Viszont az essence spirál nekem egyáltalán nem vált be, örültem, hogy azt az egyet elszenvedtem, ami volt...pedig a kefe még mindig nagyon tetszik. :D)

    Én a dezodoromat szoktam mindig újravenni, néha szünetelem csak, hogy hatékonyabb lehessen, ne szokjak hozzá; van állandó kedvenc szemfesték lemosóm is; kedvenc micellás vizeim és tonikom, illetve az essence szemöldökceruzát mindig azért veszem újra, mert az olcsó, és nem rossz, és nem akarok többet költeni rá (tehát nem kedvenc, de nem rossz). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretnék venni majd pár árnyalatot. Nagyon szuperek :).
      Én is cserélem őket egyébként. Sőt alumíniummentes deokat is váltva használom:).

      Törlés
  2. Hogyne. Avon spirál (bármelyik), Mülleres korrektor és púder, Bioderma víz, Moyra lakkok.
    Most vettem Inecto sampont és balzsamot, legutóbb a kókuszos bevált, most argánolajosat vettem. Tusfürdőből nagyon rákattantam a mangós Original Source-ra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mülleres púder nagyon izgat. Viszont 3 púderem van, nem mostanában fogom megvenni. :).
      Ha mangó akkor Yves Rocher :).

      Törlés
  3. A Lady Gaga parfüm és a Hamamélis tusfürdő számomra is ilyenek. :D Parfümből eddig 2 volt, a tusfürdőből meg vagy 4...:) Illetve az Yves rocher mangó-koriander is nagy kedvenc. A milk shake-nek pedig olyan jó a csomagolása, hogy legszívesebben kávéba tenném. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó:D
      Aaa nekem az illata wow! Nem tudom miért nem gyártanák belőle többféle terméket. Csak úgy locsolnám magamra :D

      Törlés
  4. Az Yves Rocher termékek már régóta kísérnek, mert anyum törzsvásárló. Ezt a korianderes tusit viszont nem próbáltuk még 😉 Meglepődtem, hogy a sárga ennyire fogy nálad, nálam minden nagyon lassan fogy, de sárga lakk még sose fogyott el 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isteni! Próbáljatok ki szerintem :).
      Ombre mintát gyakran sárgával csinálom. Uvye a szivacs mag csak szívja magába:).

      Törlés
  5. Régen a Syoss samponja, Garnier lemosója és a Baba mandulatejes tusfürdője volt a nagy kedvenc, az utóbbi egy évben azonban mindegyik lecserélődött. :D De már alakulnak az új kedvencek, amiket biztos, hogy rendszeresen újra fogok venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Baba tusit ki fogom próbálni, nagyon szeretem a mandulát*_*.
      Kíváncsi vagyok rákjuk:).

      Törlés