Interjú: FRISS Kozmetikumok

Magyar márkák felfedezése mindig öröm számomra, hiszen sok esetben a minőség, remek külcsínnel párosul. A FRISS Kozmetikumok üde színfoltja a magyar termékpalettának. Springer Eszter, a márka megálmodója szívvel-lélekkel készíti friss kozmetikumait nekünk, vásárlóknak. Vele beszélgettünk a márka megalakulásáról, a fair trade összetevők fontosságáról, az őszi kollekcióról, valamint arról, hogy milyen újdonságokkal lepi meg vásárolóit a téli időszakra.

Hogyan ismerkedtél meg a natúr termékek világával? Honnan jött az elhatározás, hogy Te magad is natúr kozmetikumokat készíts?
Eszter: Egészen kis koromtól fogva vonzódom a gyógynövények, illóolajok világához, és általában véve a természetes életmódhoz. Már kisiskolás koromban kedvenc olvasmányaim közé tartoztak a gyógynövény lexikonok, és amióta az eszemet tudom, gyűjtöm az illóolajokat. Gyerekkorom óta tudatosan válogatom meg, hogy mit eszem és mit kenek magamra. Az INCI listákat, amióta csak olvasni tudok, mindig áttanulmányozom, szóval mondhatjuk úgy is, bogaras vagyok már régóta. Viszont  nagyon sokáig eszembe sem jutott, hogy natúrkozmetikumok készítéséből éljek. Eredetileg angol - magyar szakos bölcsész vagyok, de csak a harmadik gyerekem születése után jött el a az a pont, amikor úgy tudtam dönteni különféle külső és belső tényezők hatására, hogy most vagy soha, olyasvalamiből fogok megélni, amihez van érzékem, amiben igazán önmagam lehetek, és amit hosszú távon is szenvedéllyel tudok csinálni. Mondhatni, egyszer csak összeállt a kép, és amióta megszületett az elhatározás, mindig szépen adja magát a következő lépés, még ha a végcél lehetetlennek is tűnt a legelején. Ha valaki nekem tavaly ilyenkor azt mondja, hogy egy év múlva saját natúrkozmetikai márkám lesz, biztosan kinevetem!

Milyen koncepció alapján dolgoztál mikor megalapítottad a saját márkád, a FRISS kozmetikumokat?
Eszter: Alapvetően intuitív típus vagyok, és most is a megérzésemre támaszkodtam elsősorban. Természetesen végeztem piackutatást, üzleti tervet is készítettem, de az alapvető kérdések, amelyek aztán magukkal vittek, ezek voltak: mit hiányolok a jelenleg Magyarországon kapható natúrkozmetikumokból? Mik azok a dolgok, amiket én másképp csinálnék? És a legfontosabb kérdés ez volt: ezeken belül mi az, amiben én nagyon jó vagyok? 
A legjobban a kreativitást, eredetiséget hiányoltam, illetve ahol kreativitást láttam, ott viszont előbb-utóbb kiderült, hogy mégsem igazán natúr a termék, hanem bizony szép számmal tartalmaz oda nem illő, minősített natúrkozmetikumokban elfogadhatatlan anyagokat. Tehát azt láttam, hogy vagy rendben van az összetétel, de számomra unalmas a márka, nem tud megragadni, vagy izgalmas, csábító és szép, de sajnos az összetevők problémásak: szintetikus illatokat, agyonfinomított olajokat, parabéneket,  SLS-t és más aggályos anyagokat tartalmaznak. Szerencsére kreativitásban jó vagyok, ezért magától értetődő volt, hogy a design és az élvezeti érték irányában induljak el. A célom, hogy legyenek a piacon olyan kézzel készült natúrkozmetikumok, amelyek színesek, izgalmasak, feldobnak, amelyek adnak egy kis plusz örömöt a használójuknak a biztonságérzeten felül. A károsanyag mentesség, a hatékony receptúra nálam kiindulási alap, ehhez szeretnék egy nagy pluszt hozzáadni designban, bőrérzetekben, illatokban.
Limitált kiadású őszi kollekcióval jelentkeztél. Hogyan álmodtad meg az illatokat? Milyen összetevőket tartalmaznak egyes termékek?
Eszter: Minden évszakban külön, évről-évre visszatérő szezonális kollekciót fogok kihozni, mert a változatosság gyönyörködtet. Az elérhető alapanyagok is változnak némileg az év során, és a bőrünk igényei is mások a különböző évszakokban. Az illatokat szó szerint meg szoktam álmodni, hajnalban sokszor úgy ébredek, hogy tele vagyok ötletekkel. Ezeket a szezonális termékeket úgy alakítom ki, hogy harmonizáljanak az adott időszak fő témáival, ünnepeivel, és közel állnak hozzám a kulináris áthallások is, hiszen a főzés a másik nagy hobbim. Így született a sütőtökös testradír például, melybe saját magam aszalom a sütőtök öt. Az illata egy az egyben tükrözi a klasszikus tökpitét, így kapcsolódik az amerikai Halloweenhez, amelyet én személy szerint kedvelek,  mert jó alkalom a kreativitásra, játékra, félelmek feloldására.

Az Őszi Nyalánkság testolaj táplálja az ilyenkor szárazabb bőrt, miközben ebben is felvonulnak klasszikus, test-és lélekmelegítő hatású őszi fűszerek, a Massala Chai tusfürdőben az őszies hangulatú fűszerek mellett légzéskönnyítő cajeput illóolaj is van, hiszen az ősz kevésbé kellemes velejárója a gyakoribb megfázás. A Gyümölcsözön szépségolaj gyümölcsmag olajaiban az ősz bőségét élvezhetjük, az Indián Nyár testvaj illatában pedig felcsillan a nyár melege, virágai, a napsütés, de számomra benne van a hideg előérzete és az őszi avar fanyarsága is.
Számodra miért fontos az, hogy fair trade összetevőkkel dolgozz?
Eszter: Törekszem tudatos vásárló, és most már gyártó is lenni, a szemem előtt tartom, hogy a pénzem igenis szavazat, és szeretném felhívni a vásárlóim  figyelmét arra, hogy mondjuk a shea vajnak minden egyes morzsájában mennyi kemény fizikai munka van. Túlságosan magától értetődővé vált a világnak ezen a felén, hogy szinte bármilyen egzotikus vagy hazai alapanyag pillanatok alatt elérhető, és nem érezzük át eléggé a tárgyaink, felhasznált anyagaink értékét, nem tiszteljük eléggé sem a természetet, sem az emberi munkát. Ezért a fair trade shea vaj használata részemről egy gesztus, és figyelemfelkeltésnek is szánom. Szívem szerint kizárólag fair trade és anyagokkal dolgoznék, csak egyrészt nehezen elérhetők kezdeményezés híján, másrészt a magyar vásárló erősen árérzékeny.
Milyen alapanyagok a kedvenceid? Ezeket milyen módon építed be a termékeidbe?
Eszter: Ezzel a kérdéssel nagyon megfogtál, órákig tudnám sorolni a kedvenceimet. Egy területet emelek most ki, az illóolajok kozmetikai használatát. Nagyon szeretek velük dolgozni, mert az egész emberre hatnak, és más összetevők hatását is képesek felerősíteni, vagy épp kiegyensúlyozni. A szívem közepe a levendula olaj, mert gyermekkorom nyarait Tihanyban töltöttem, így az első illóolaj-találkozásom a kis fadugós üvegcsében árult apátsági levendulaolaj volt. Jelenleg hatféle levendulaolajam van itthon, mindegyik kicsit más. Ez számomra maga a csoda. Ugyanúgy, mint mondjuk a szőlőnél, különböznek az évjáratok, számít a termőterület. A szomódi levendulaolajok például  évjáratosak és fajtaszelektáltak. Tudatosan választom ki, hogy  melyik kerüljön babakozmetikumba, melyiket használjam gombás eredetű bőrproblémára, melyiket párologtassam, amikor lazítani vágyom. Ha kicsit lecsengett a vállalkozás indítás kezdeti, pörgős szakasza, szerepel a terveim között egy aromaterapeuta képzés is, úgy gondolom, nagyon  jól tudnám hasznosítani az ott tanultakat a termékfejlesztésben is.

Akik még csak most ismerkednek meg a FRISS kozmetikumokkal, mely termékeket ajánlod első kipróbálásra?
Eszter: Azoknak, akik még nem cserélték le a hagyományos dezodort, vagy irritálja a bőrüket az általában szódabikarbóna alapú natúr, esetleg nem találtak még elég hatékony natúr deót, mindenképpen érdemes próbát tenniük Provence deozodorommal, amely nem irritálja a nagyon érzékeny bőrt sem, mégis beválik izzadós férfiembereknek is. Ebben is van levendulaolaj egyébként, univerzálisan szerethető illata és antiszeptikus hatása miatt.     Az édesszájúaknak ajánlom, hogy próbálják ki az Őszi nyalánkság testápoló olajat, nem fognak csalódni.    A harmadik krém, amit itt ajánlok, a Tripla Rózsa éjszakai krém. Ez volt az első, amit engedélyeztettem, nem véletlenül: nagyon komplex, gazdag összetételű öregedésgátló krém, amellyel rövid és hosszú távon is látványos eredményt lehet elérni.  25 éves kor fölött ajánlom, különösen a valódi rózsaillat kedvelőinek.
Neked mik a kedvenc FRISS termékeid?
Eszter: A BB krém számomra egy mérföldkő volt. Amióta megszületett, csak elvétve használok már alapozót (bár az is saját készítésű). Azért szeretem nagyon, mert sok mindent tud: van benne 25 faktoros ásványi fényvédelem, antioxidánsok arzenálja,és pattanásmegelőző algakivonat is. Szép egységessé, sugárzóvá, és a selyemkivonatnak és bambuszpornak köszönhetően selmyessé is teszi a bőröm.

A Keep Calm krém nélkül sem megyek sehova, egyrészt mert ez a bevált popsikrémünk, másrészt sokat mosogatok gumikesztyű nélkül, így a kezemre is ideális, de kentem már égésre, leégésre, kidörzsölt bőrre is, nagyon jól regenerál. Az őszi kollekcióból az Indián Nyár testvaj a kedvencem, imádom a  természetes napsárga színét, az állagát és a különleges illatát.
Milyen újdonságokkal készülsz az idei év hátralévő részében?
Eszter: Most a téli kollekción dolgozom. Annyit elárulok róla, hogy ez is öt termékből fog állni, lesz benne egy marcipán illatú kézkrém és egy különleges, alkalmi arcpakolás is. Később pedig bővülni fog az állandó kínálatom is további öt termékkel, érdemes lesz figyelni. Hamarosan elkészül a webshopom is,  és az ősz folyamán három vásárban lehet velem élőben találkozni: október 16-án és 23-án kint leszek a Gozsdu udvarban a GOUBA élménypiacon, november 5-én pedig a Pici Piacon fogok résztvenni árusítóként. 

Nincsenek megjegyzések