Mindig örülök, ha újdonságokat próbálhatok ki, a hab a tortán, ha magyar céghez van szerencsém.
Budai Edina a Soins megalkotója, évek óta küzdött bőrirritációval, ezért Dr. Juhász Ágnes biokémikus segítségével megalkotta a saját márkáját. A Soins termékek nem tartalmaznak mérgező vegyszereket, kémiai anyagokat, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, színezőanyagot és mesterséges összetevőket.
Izgatottan vágtam bele a tesztelésbe, hogy felfedezhessem magamnak a magyar márka termékeit.
A csomagolás nagyon egyszerű, számomra mégis minőségi hatást kelt. A csatos üveg lett a kedvencem. A tégelyes termékek masszív műanyagban érkeznek, könnyen letekerhető kupakkal.
A Meggymagos testvaj extra szűz vajakból, és olajokból készült, melyek táplálják a bőrt.
Az illata natúr, de inkább a sheavaj fűszeressége érződik felkenve a bőrön. A krém állaga sűrű, igazán tápláló. Fürdés után ajánlom a használatát, hogy legyen ideje beszívódni. Pár óra elteltével a bőröm puha, és selymes tapintású lesz. Az apró gyulladásokat (borotválkozás után) szépen lehúzza. Mikor a bőröm lángol az ekcémától, akkor szoktam a kézfejemre is kenni, mert hihetetlenül nyugtatja az égető bőrt, és enyhíti az ekcéma okozta tüneteket.
Szeretek a lemosókkal kísérletezni, és legtöbbször arctejjel szeretem megmosni az arcomat. A Soins Arctej aloevera gélt, mandulaolajat, sheavajat és panthenolt tartalmaz. Az állaga sűrű, elég belőle egy kis borsónyi mennyiség az esti arctisztításhoz. Sminklemosáshoz is jónak tartom, két-három vattakoronggal a smink 90%-át eltávolítja. Egy kis micellás vízzel szoktam még áttörölni az arcom, de azon már alig marad szennyeződés. A bőröm használata után selymes tapintású lesz, nem mitesszer, és nem pattanás képző. Illata nincs, így az arra érzékenyek is használhatják.
Borotválkozás után mindenkinek szüksége van extra Bőrnyugtató krémre. Ezt legtöbbször a párom használja az arcára. Neki is hajlamos kipattogni a bőre, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy vegyi anyagokkal dolgozik, amik irritálják őt. A krém tartalmaz sheavajat, mandulaolajat, kakaóvajat, ligetszépeolajat, panthenolt, E vitamint és hársfavizet. Ezek az összetevők mind nyugtatják a bőrt.
A krém állaga sűrű, kissé darabos. Könnyű eloszlatni a bőr felületén. Hamar beszívódik, nem hagy maga után ragacsos érzetet. A bőr hidratált és puha lesz tőle, valamint rendszeres használata mellett csökkenti az irritáció okozta pirosságot, és gyulladást.
Összességében mindhárom Soins termékkel meg vagyok elégedve, hiszen táplálják a bőrt értékes összetevőkkel, valamint enyhítik a bőrirritációt. Örülök, hogy magyar viszonylatban is, ilyen csodás termékekkel kényeztethetjük magunkat. A termékek pedig sokáig elegendőek.
A Meggymagos testvaj EZEN a linken található, 2790 forintért, 200 ml.
Az Arctej EZEN a linken található 1490 forintért, 40 gramm.
A Bőrnyugtató EZEN a linken található 1890 forintért, 40 gramm.
Eddig még nem hallottam erről a márkáról, úgyhogy nagyon örülök, hogy írtál róluk. A termékek tök jól hangzanak :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvastad ^_^ Szerintem nagyon fontos, hogy minél több magyar terméket ismerjünk meg :).
Törlés