Nagyon hamar eltelt a november. Szerintem az év utolsó két hónapja mindig olyan gyorsan elszáguld mellettünk. Meggyújtottuk tegnap az első Adventi gyertyát is, így hivatalosan is beköszöntött a karácsonyi időszak.
A novemberi kedvenceimen is meglátszik, hogy megérintett a téli szele.
Télen előkerülnek nálam az édes illatok. Az egyik kedvencem a makadámiadiós tusfürdő. Erről olvashattatok már teszt tavasszal. Akkor félre tettem télre a Palmolive Smooth Delight kiadását. Nagyon kellemes illata van, a bőrön is hosszan megmarad, valamint hidratál is.
Az Avon olívaolajos radírját Katytól kaptam. Szeretem az Avon Planet Spa radírjait, eddig mindegyik nagyon hatékony volt, és pihe-puha bőrt hagyott maga után.
Arcápolási kedvencek között már szerepelt ez a Mádara lemosó, mivel erősen fogyóban van, gondoltam még egyszer utoljára beválogatom a kedvencek közé. Várom az utánpótlást, most egy japán habzó lemosóra esett a választásom. Remélem kitart eddig ez a lemosó, hatékonyan tisztít, és egész jól hidratál.
A JimJams maszk a Pixibagen kapott helyet. Már az első alkalommal szépen lehúzta az arcom piros részeit, és valamennyi mitesszertől is megszabadított. Viszont tényleg olyan érzése lehet az embernek, miközben lehúzza a maszkot, hogy megnyúzza saját magát. Hiába ez a kellemetlenség, hihetetlenül hidratálja az arcbőrömet.
A Neogence szérum pedig a Pixiboxban volt. Csodás készítmény. A hidratálómmal együtt használom, és szuperül feltölti a száraz részeket. A bőröm is sokkal egyenletesebb. Sajnos aranyárban mérik a teljes kiszerelést.
Hajápolás terén ismét beleszerettem a L'oreal Mythic olajába. Kordában tartja a száraz hajvégeket, emellett pedig finom illat van, és nem zsírosítja a hajat.
Az Avon hajpakolásáról már volt szó a blogon. Még az októberi újdonságok keretin belül találkoztam vele először. Az egyik leghatékonyabb maszk, amit próbáltam. Az illata nagyon kellemes, a hatásával is elégedett vagyok. Végre egy szuper hajápolási rutint tudtam kialakítani. Így évente kétszer elég "frissítő" hajvágást végezni rajtam.
Az Yves Rocher fűszeres vanília illatába teljesen beleszerettem. A kézkrém ajándék volt a vásárláshoz. 30 ml-es ezért spórolok vele, de az illata mennyei. És egész jól hidratál.
A Hansaplast lábradírról is olvashattatok már korábban. Nagyon hatékony, és a benne lévő olajnak köszönhetően, két-három napig hidratált is lesz a lábam.
Télen tartalmasabb ajakápolók után nyúlok. Az egyik kedvencem a Burt's Bees, amit még Anditól kaptam. Nekem jobban bevált mint a Carmex. Muszáj volt ebből a Labellós ajakvajból is vennem, a kókuszosra esett a választásom. Tényleg szuperül hidratál, most már értem miért kedvelik. A Balea olajos ajakápolójáról sok jót olvastam, így került be még november elején a kosaramba. Kicsit nehézkes használni, de ha sikerül kinyerni belőle a terméket, akkor a hidratáló hatása csillagos ötös.
Illatok terén két parfümhöz nyúltam ebben a hónapban a legtöbbet. Az Yves Rocher aranyalmájáról olvashattatok már a blogon. Egyszerre friss és édes, hétköznapokra ideális.
A B.U. testpermetje még a Pixibagben volt. Nagyon hamar megszerettem, ha tartósabb és édesebb illatra vágytam, akkor mindig ehhez a termékhez nyúltam.
Hidegebb időben szerintem mindannyian szívesebben sminkelünk, és használunk erősebb színeket. A Miss Sporty spriálja és korrektora volt már többször is kedvences bejegyzésben. Hátha valaki még gondolkodik, hogy édesség helyett mit hozzon neki a Mikulás. Akkor ajánlom ezeket a sminktermékeket. A She szemhéjalapja tényleg szuper, többször szerepelt már a blogon. És szerintem még fog is.
Az Essence szemöldök spirálja is remek, habár kissé világos, de nagyon szépen rendben tartja az elkószált szálakat. Valamint por állagú termékekkel is jól működik. A Collection pirosító palettáról is volt már szó a blogon, Anditól kaptam szintén. Főleg a természetesebb árnyalatot kedvelem. Télen hajlamos vagyok kipirosodni, és ezért természetesebb, takaróbb árnyalatokat használok.
Az Yves Rocher szemceruzájával nem tudok betelni. Ha gyors sminkelésre van időm, vagy kedvem, akkor ezt veszem elő. Szintén volt róla szó már korábban a blogon. Ha tartós, és egyedi ceruzát kerestek, akkor ajánlom figyelmetekbe.
Az Avon Smokey Shimmer palettáját használtam mióta megkaptam. Nagyon szuper szürke sminkeket lehet vele készíteni. Fogok majd róla hozni színmintákat is.
Ebben a hónapban magamhoz képest ritkán lakkoztam. Ami azt jelenti, hogy nem két naponta, és voltak napok mikor nem festettem ki a körmömet. Viszont, ha igen a fent látható lakkokat kentem magamra. A Glam Polish fedőlakkja nagy kedvencem, az Arcana Dark. Az Orly karácsony piros lakkjáról decemberben lesz bejegyzés. A Picture Polish Karma pedig 5 napig volt a körmeimen. A Colour Alike tavaly megjelent Winter holo kollekciója pedig az egyik legjobb kiadás. Az 503-as kiadás egy csodás barna szín.
A P'etla Flake No More lemeze pedig a legtökéletesebb téli lemez, amit valaha láttam. A következő időszakban sokszor láthattok majd a lemezzel készült manikűröket.
Random kedvencem ez a cicás sál lett, amit a Rossetti Bizsus lányoktól kaptam. Abszolút váratlanul ért a dolog, úgy örültem. Köszönöm szépen még egyszer. Szeretem a cicákat, és igazán feldobja az általában viselt fekete szettemet.
Ideje korán megkezdtem a hangolódást. A "mese" után végre elolvashattam a méltán népszerű Karácsonyi ének című novellát. A Jim Carrey által játszott Scrooge figurája pont olyan, mint a novellában. Nagyon kedves történet, a filmet és a könyvet is ajánlom az elkövetkezendő időszakra nézve.
Nektek mik voltak a novemberi kedvenceitek?
Az YR kézkrém elkezdte csiklandozni a vásárlókámat :)
VálaszTörlésA többi illat is Elvileg finom:)
TörlésA kislánykoromat juttattam eszembe az utolsó fotóddal. :) El is felejtettem, mennyi kedvencem volt az OK sorozatatból, ideje lesz Anyáéknál utánuk néznem az ünnepek alatt...
VálaszTörlésOK-ból nekem csak ez van meg. Nem ismertem sokáig ezeket a sorozatokat. De a Karácsonyi ének a legjobb szerintem mind közül ^_^
TörlésMennyi minden. Hát én mindig ugyanazokat használom, bár most a Balea Handkonzentratot vettem elő kézre és a sötétebb lakkokat. Nálam is a téli lemezek a menők mostanában, Festive, Enchanted, én MoYou-párti vagyok. A Curaprox fogkefe viszont újdonság volt, hamar megszoktam.
VálaszTörlésA Moyou-t is szeretem. De már régóta nem rukkoltak elő olyan lemezzel, amiért megvesztem volna :)
TörlésHuu mennyi csodaszép termék!
VálaszTörlésLesz hajápolásos bejegyzés? Kérlek! :D
Lehet róla szó. De szerintem januárban, ha az megfelel neked?:-)
Törlés