És kezdetét veszi a karácsonyi körmös kihívás is. Tavaly is részt vettem egyben (idén szintén lesz, ugyanazokkal a színekkel), de idén Thimmyke által meghirdetett alkotásból sem akartam kimaradni. Első témánk a Havazás/Jégvilág. Már nagyon vártam, hogy ebben a témakörben alkothassak.
Elővettem a kedvenc téli lakkomat, és végre felavattam a P'etla Flake No More lemezét is. Ebből a fúzióból jött létre, ez a havas manikűr:
Kedvenc téli lakkom a tavaly megjelent LakoDom, a Picture Polish márkától. Számomra ez a piszkos fehér a téli hónapok jelképe. A P'etla Flake No More palettáján megannyi csodás hópehely található. Nehéz volt kiválasztani az alábbi mintát.
A LakoDomból három rétegre volt szükségem a teljes fedéshez, majd az Essence fehér nyomdalakkjával nyomdáztam a hópihe mintát. Szerintem ez a két szín, és minta tökéletes választás lehet ebben az évszakban.
Többiek munkái:
Szépséges! Elegáns! Jöhetne még valami kristályka a hópelyhek közepébe. :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^ élőben nem kívánta a szemem a további mintákat. De most hogy mondod :)
TörlésSzerintem tökéletes lett! Visszafogott, és éppen ezért tetszik! (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésNagyon tetszik, én is fogok hasonlókat csinálni télen :)
VálaszTörlésKöszönöm, megnézném szívesen az alkotásaid :)
TörlésHihetetlenül jól mutat együtt ez a két szín! És ezt a minta is csodás. :) Nagyon finom, nőies, mutatós manikűr lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésCsodás *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésImádat! *.* Gyönyörű, nagyon egyben van!
VálaszTörlésKöszönöm:*
TörlésNagyon szép lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésNagyon elegáns lett,nekem is nagyon tetszik :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésGyönyörű fagyos szépség!
VálaszTörlésKöszönöm:*
TörlésGyönyörű lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
Törlésnagyon jó lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésMár Instagramon is elámultam, mennyire szép a mani! *.*
VálaszTörlésAranyos vagy! Köszönöm:)
TörlésCsodás lett! Nagyon jól mutat a világos alapon a hópelyhes minta. Tényleg nagyon elegáns lett!:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. ^_^
TörlésGyönyörű lett és nagyon elegáns! *-*
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésGyönyörű, szívesen elfogadnék egy ilyet szalagavatóra is!☺
VálaszTörlésKöszönöm:) Szép lenne a keringős ruhához ^_^ meg is csinálnám, de lehet jobban jársz, ha beszerzed a kellékeket :'D
TörlésMilyen elegáns lett a manikűröd, nagyon tetszik! *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésImadom! *______* Csodas!
VálaszTörlésCuki vagy :* Köszönöm:)
TörlésNagyon szép lett, tetszik a visszafogottsága! :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésGyönyörű lett :) Finom és elegáns :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésOlyan szép, visszafogott! :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésGyönyörű *-* nagyon passzol egymáshoz ez a két szín. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik ^_^ Köszönöm:)
TörlésNagyon csinos lett! Igazán elegáns és visszafogott, mégis jeges hatású :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :)
Törléscsodás lett *-* nagyon tetszik *-* ♥
VálaszTörlésTündér vagy, köszönöm:*
TörlésGyönyörűséges lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
Törlésmár instán is oda voltam érte *-* annyira szééép!!
VálaszTörlésNagyon aranyos vagy, köszönöm ^_^
Törlés