Az Essence The Nudes kiadású körömlakkját, Judittól kaptam. Igazán őszies lakk, az őszi nyár beköszöntével előszeretettel viseltem napokig.
Nagyon kedvelem a nude lakkokat, mert a rózsaszín mellett, a nude árnyalatait vagyok képes bármelyik évszakban felkenni.
Az Essence The Nude egyik kollekciójához már volt szerencsém, amiről olvashattatok ITT.
A crunchy cake esetében sincsen másképp. Kerekded üveg, egyenesre vágott ecset. A lakk állaga ideális, se nem sűrű, se nem híg.
Már első rétegben is nagyon szépen fed, de az intenzív hatás érdekében kettőt kentem fel. Bár minden lakkot két rétegben kenek fel, úgy vettem észre, hogy tartósabbak a manikűrök, egy réteges lakkok esetében is.
Száradása elég gyors, így hamar lehet rá nyomdázni. Ősszel sláger lemez lett nálam a P'etla Golden Russian. Kivételesen két ujjamat díszítettem nyomdával. Annyira tetszett ez az kicsit indás, leveles minta, hogy végül ezért léptem ki a komfortzónámból ( nálam már két köröm díszítése annak számít ). Erről a mintáról is csak jó véleménnyel vagyok, szinte maradéktalanul felvette a nyomdázóm a mintát. Az Essence fehér nyomdalakkját használtam.
Köszönöm szépen Juditnak a lakkot, nagyon tetszik, biztosan gyakran elő fogom venni évszaktól függetlenül.
Nektek van kedvenc Essence The Nude lakkotok?
Óóóó de szép lett! Mostanában nem vagyok a nude lakk fan, de ezzel a nyomdával igazán elegáns lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:) nálam megint dívik :D De persze vannak időszakok mikor fél évig nem kenek fel hasonló színt.
TörlésNagyon csodaszép lett! Én is szívesen viselném :D
VálaszTörlésAranyos vagy köszönöm:) megcsinálják neked :)
TörlésEz gyönyörű lett !
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésSzépséges! :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm:)
TörlésElég szép ez a lakk, és a manikűr is :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :)
Törlésgyönyörű, megnyugtató színek
VálaszTörlésKöszönöm, igazad van ^_^
Törlésnagyon szép ez a lakk. :)
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik ^_^
Törlésde gyönyörűséges! olyan szép ez az árnyalat és a minta is! *-*
VálaszTörlésDóri nagyon kedves vagy, köszönöm szépen. :*
TörlésNagyon szép a lakk és a nyomda remekül feldobta az összhatást :)
VálaszTörlésNagyon szép a manid! Nekem nagyon tetszik!:) Én nagyon ritkán használok nude lakkokat önmagában,de kedvet kaptam tőled,lehet alkotok majd én is egy hasonló manikűrt.:)
VálaszTörlés