Elhasználva XI.

Egy hónappal ezelőtt volt legutoljára ilyen poszt. Azóta valami oknál fogva újabb adag üres tubust sikerült gyűjteni...nem is akár mekkora mennyiséget. Magam is meglepődtem, hogy fogyhatott ki minden egyszerre egy hónap alatt.
A kupac:


Lush, Hot Toddy tusfürdő. Még tavaly kaptam a Lushtól, és már elég korán, augusztus végén elkezdtem használni. Fűszeres, karácsonyos illata van. Bordó a tusfürdő színe, tele arany csillámmal. Az illata nagyon finom, a hatása is szuper volt. Sajnos idén nem tért vissza.
Lush Snow Angel luxusfürdő. Ezt Katytól kaptam még januárban, de a hidegebb időkre tettem félre. Egyik kedvenc fürdőtermékem, több használatra elegendő. Szerencsére újra kapható, úgyhogy venni fogok belőle.
Dove deeply nourishing tusfürdő. Korábbi PIXIBAG kiadásban volt, ha jól emlékszem. Új formulája lehetővé teszi, hogy ne kelljen testápolót használni. Igazából tetszett, és enyhe időben tényleg betartja ,amit ígér. Újravenném.
Isana vanília és karamell utántöltős folyékony szappan. Nagyon szeretem az Isana téli limitált kézmosóit. Tavaly pingvines volt vanília illattal. Idén pedig vanília-karamell kombóban kapható. Imádom az illatát, két ilyen utántöltőt is elhasználtam...újravettem. És fogom is míg tél van.
Yves Rocher almás-ánizsos radírozó tusfürdő. Még nyári limitált kiadású volt ez a termék. Radírozni nem nagyon radírozott, ellenben az illata és a hatása kárpótolt érte. Újravenném.
Uriage tusfürdő. Valamelyik Pixi kiadásban kapott helyet. Igazából nem volt vele különösebb bajom, de nem is voltam tőle elájulva. Talán újravenném. Inkább a nyári hónapokra.
Babydream törlőkendő. Nagyon sokszor találkozhattatok már vele a blogon Elhasználva bejegyzésben. Újravettem.
Libero törlőkendő. Nem is tudom miért ezt vettem meg. Igazából ez is hatékony. Ennek ellenére a Babydream mellett teszem le a voksom. Újraveszem, ha akciós.
Sensy intim törlőkendő. Mindig van a táskámban egy ilyen törlőkendő. Én kedvelem, ha akcióban van mindig újravásárolom.
Bioderma Atoderm Intensive. Tavaly kaptuk a Biodermától. Aki teheti szerezze be. A bőrallergiát pár nap alatt teljesen helyere hozza, illetve egyéb bőrszárazsággal, és bőrbetegséggel is felveszi a harcot. Újravenném.
Yamuna szőlőmagolajos kézkrém. A Yamunától kaptam annak idején, és teszt is volt róla a blogon (keresőben ha beírjátok a Yamuna szót, kidobja a bejegyzést). Imádtam. Az egyik legjobb kézkrém télen. Úgyhogy akinek hajlamos kiszáradni a keze már most vegye meg. Újravenném.
Armonía csiganyákos krém. Nagyon akartam szeretni ezt a krémet. Végül odaadtam másnak, akinek tudom, hogy már bevált. Nagyon durva aknékat csinált a fejemre, még a nyomait most is viselem, pedig két hete nem használom. Nem venném újra soha többet.
Rexona Maximum Protection. Nyáron ezt a dezodort szoktam használni. Nem rossz egyébként, de a Borotalco is van ilyen hatékony. Nem veszem újra.
Dr. Organic Manukamézes golyós dezodor. A leghatékonyabb mindenmentes deom. Tavasszal, télen, ősszel tökéletes. Újravenném
Algotherm szemkörnyékápoló, és gél. Pure by Pixiboxban leltem ezekre a termékekre. Igazából nem rossz, bár nagyon kevés volt belőle az adag, így nem tudom megítélni, hogy hosszabb távon mennyire válna be. Lehet, hogy később újraveszem.
La-Roche Posey arckrém. Ez a szülinapi Pixiboxban volt. Sajnos nagyon nagyon kevés volt a minta, szintén nem jöttem rá, hogy kell-e nekem vagy nem. Egy alkalomra volt nekem elegendő. Talán megveszem.
Balea lábkrém. Még Judittól kaptam annak idején. Nagyon tartalmas krém, enyhén csillog. A hidegebb hónapokban tökéletesen hidratálja a lábakat. Újravenném.
Isana körömlakk lemosó. Újravettem.
Isana vattakorong. Szintén újravettem.
Oriflame ezeréves paletta. Ez volt az első palettám. Egyik karácsonyra kaptam édesanyámtól..legalább 10 éve, ha nem több. Nem nagyon szoktam használni, illetve szerintem már nem is nagyon kéne, így megválok tőle. A kedvenc színeimet elhasználtam belőle. Elég multifunkciós paletta, ha tini lennék, és kezdő sminkes akkor újravenném.
E.l.f. korrektor paletta. Évekkel ezelőtt vettem. A hozzám illő színeket nagyjából elfogyasztottam. Mivel a Catrice tégelyes korrektorát használom, így megválok ettől a darabtól. Nem venném újra.
Yves Rocher makadámdiós ajakápoló. Renitől kaptam még szülinapomra. Sajnos nem vált be, agyon szárította az egyébként nem száraz ajkaimat. Így kukába került. Nem venném újra.
Hello Kitty-s ajakápoló. Rossmannos termék, és sokszor újra szoktam venni. Ez enyhén színezte az ajkaimat, ami miatt annyira nem kedveltem. Nem venném újra.
Rimmel Wonderfull spirál. Szintén Renitől kaptam, nagyon szerettem. Szép pillákat csinált. Van belőle egy tartalék.
With Shyan körömápoló olaj. Még valamelyik ősrégi Memeboxban volt. Több mint a felét elhasználtam, de az utolsó cseppek nem nagyon akarnak működni. Nem venném újra.
Essence It's purplicious fedőlakk. Ős régen vettem. Már hígítani is felesleges, ezért kukába került. Újravenném, mert egyébként nagyon sokat használtam. Szép topper.
Manhattan Strange Orange. Pár éve vettem ezt a lakkot, és teljesen elhasználtam. Nail art alapnak nagyon sokszor került elő, de önmagában is szerettem hordani. Újravenném.
Catrice Papa D'ont Peach. Sajnos kitörtem a kupakját. Így került a kukába. Nem venném újra.
Oriflame Night Fever. Ezer éves lakk. Alig van az alján valami. Nagyon sokat használtam annak idején. Nem venném újra.
Essence nyomdalakkok. Mindig az Essencetől veszem meg a fehér és fekete nyomdalakkokat. Újravettem.
Eveline 8in1. Erről sem érdemes írnom. Újravettem
Essence BTGN. Szintén újravevős.
China Glaze, Everglaze fedőlakk. Nagy reményekkel vágtam neki...meggondolatlanul két üveggel is vettem. Nekem nem vált be, a lakkjaim több mint a felét összehúzza. Pedig nem lenne rossz. Nem veszem újra.
Yankee Candle Sweet Apple tart. Szerettem, igazán csodás alma illata volt Kora ősszel égettem. Újravenném.
Yankee Candle Gingerbread Maple. Az egyik legjobb őszi illat. Isteni! Édes, de nem fojtogatóan. Újravenném.
Yankee Candle Season Of Peace. Tavalyi nyeremény. Szeptemberben már nagyon karácsonyozhatnékom volt, így elhasználtam. Igazából egész jó, már a második ilyen illatot használom el. Jövőre újraveszem.
Yankee Candle Merry Marshmallow. Nagyon nagyon szeretem ezt az illatot. Elvileg pillecukornak kéne legyen, de én nagyon finom süteményt érzek ki belőle. Újravenném.
Yankee Candle Cosy by Fire. Hm. Igazából nagy csalódás ez a tart. Azt hittem karácsony illat lesz. De nem. Nagyon erős, fojtogató illata van, pedig alig törtem negyedet a párologtatóban. Olyan frissen mosott ruhás boros illata van. Nem. Nem venném újra.

Ezek fogytak el az elmúlt időben. Van amit Ti is használtok ebből a bejegyzésből?


12 megjegyzés

  1. Nálam is sok cucc fogyott a héten, fogkrém, tusfürdő, hővédő, micellás víz, arckrémben is alig van, púder is fogyott és testápoló is. Ha sok terméket használok párhuzamosan, akkor van, hogy sokáig semmi sem fogy ki, aztán meg egyszerre minden :)
    Ennyire nem jó az Everglaze? Pedig mindenki dicséri. Nekem most van még egy SV-em, de kipróbáltam a Moyra Gel look fedőjét és semennyire sem keni a mintát, olcsó és ezentúl csak azt fogom venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyi idő alatt fogy el neked a púdered? Utoljára suliban sikerült pár púdert elfogyasztani :'D azóta csak töröm őket. Wow. Nálad is fogynak a cuccok rendesen.
      Nekem nem vált be. De én is azért vettem mert sokan dicsérik. :) a Moyra lakkért Köszi a tippet. Decemberben megveszem.

      Törlés
    2. Most már van nyomdázáshoz való fedőlakk is, láttam, a Moyra honlapján. Nem tudom, mennyi idő egy púder, talán 2-3 hónap, a Müller saját púdere elég kis kiszerelés, hamar fogy. De én minden nap púderezek, ha csak otthon vagyok, akkor is.

      Törlés
  2. Hű, mennyi mindent elhasználtál. Annyira szeretem nézni az ilyen bejegyzéseid :)
    Az isana körömlakklemosó mindig újravevős nálam. A LRP krém nem látom melyik, de ha a hydreane legere, akkor az a kedvenc hidratálóm. A fireside treats meg úúú, nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Rami <3
      Hű...most már megnézni sem tudom melyik volt. Igen láttam nálad videóban. Mindig megnézem a videóid. Fel is csillant a szemem a krém láttan :D

      Törlés
    2. De aranyos vagy, köszönöm :)

      Törlés
  3. Hűha, nagyon sok minden van itt, ráadásul sok a közös! :-)
    Nagyon sajnálom, hogy az Everglaze nem vált be, nekem a Seche okoz ugyanilyen gondokat:( Jó élményeim vannak viszont az Essence The gel fedővel csak nagyon hamar sűrűsödik.
    A Yamuna kézkrémre fel is csillant a szemem, bízom a véleményedben, ki fogom próbálni! :-)
    Az Uriage lemosót és most arclemosóként használom, mert rá van írva, hogy arclemosóként is lehet használni és így egész korrekt, kicsit talán jobb, mint a Balea med. Tusinak nekem ez túl neutrális lenne, szeretem az ütős illatokat ha fürcsizek! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jepp ^_^ mert mi egy hullámhosszon vagyunk ^_^ Az SV is egy rémálom Számomra. A The Gelt sokan dicsérik lehet fogok vele tenni egy próbát. Neked is mindig jó tippjeid vannak.
      A Yamuna kézkrém zseniális. Párom kezét is rendbe tette. Neki véresre reped a keze. Köszönöm <3 jól esik ezt olvasni, hogy hitelesnek tartasz.
      Na látod azt nem olvastam. Akkor lehet énis annak használtam volna el. Na most már mindegy :'D

      Törlés
  4. Hű, most úgy örülök, hogy nem rendeltem meg a Yc Cozy by the fire-t, pedig erősen gondolkodtam rajta. Csak hát annyi finom téli illat volt, ami kiszorította, de ezek szerint nem sokról maradtam le.
    Jó sok terméket elhasználtál amúgy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hittem szuper lesz de blö. :(
      Nekem is vannak még téli tartalékok:'D
      Igyekszem :D

      Törlés
  5. Wow, ez aztán mennyiség! :D Sajnálom, hogy az Everglaze nem vált be, én imádtam használni, de nyár elején kaptam egy "kisebb" mennyiség Seche Vite-et, így azt használom már 1-2 hónapja, amíg el nem fogy, addig nem váltok (és bevallom őszintén, egész jól működik most, pedig korábban voltak problémáink) :) Az Isana lemosó nálam is hasonló mennyiségben fogy általában :D A Rexonából a zöldet szoktam használni, lassan egy fél éve folyton újraveszem, nekem bevált :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy nem értem rajtam miért nem működik. Pedig jó fedő lenne, tényleg. Csak majdnem mindent összehúz nekem.
      Vennem kell majd megint :'D
      Tényleg jók, bár nekem télen erős. Visszatértem egyelőre a Nivea stiftes deomhoz. :)

      Törlés