A Yamuna márka sokatok számára ismerősen csenghet, hiszen az egyik legjobb magyar natúr márka a piacon.
Yamuna megvalósítójával Kajtár Zsolttal beszélgettünk a kezdeti kínálatról, arról hogyan mérik fel a vásárlók igényeit, és a jövőbeli terveiről.
Azoknak akik még csak most ismerkednek meg a Yamuna kozmetikummal, elmesélnéd hogyan jött létre a márka?
Zsolt: Történetünk 2002-ben, Somogyvámoson kezdődött. Kezdetben 5 féle szappant gyártottam saját kezüleg. Eleinte csak ismerősöknek, aztán szépen lassan a kereslet és a pozitív visszajelzések hatására elkezdtem bővíteni a termékek körét. Ma pedig már elmondhatjuk, hogy szinte teljesen lefedjük a natúrkozmetika teljes területét, több mint 350 terméket tudhatunk magunkénak. Egyetlen dolog azonban azóta se változott, olyan termékeket gyártottam és gyártunk ma is, ami teljesen bőrbarát és természetes alapanyagokból készülnek.
Küldetésünk, hogy olyan termékeket kínáljunk vásárlóinknak, amelyek valóban hidratálják, valóban jótékony hatással legyenek a bőrre, és élvezetes legyen használni.
Említetted, hogy kezdetben öt darab szappan volt kapható. Mely szappanok voltak ezek, és mi alapján fejlesztették ki a többi terméket?
Zsolt: Rózsa, citrom, narancs, citromfű, és levendula.
Eleinte én magam árusítottam a termékeket, és nagyon sokat beszélgettem a vevőimmel – az ő visszajelzéseik alapján fejlesztettem a termékeket.
![]() |
Balról jobbra: Kókusz-narancs tömbszappan, Körömvirág, Citromfüves hidegen sajtolt szappan |
Négyféle szappant tartalmaz a Yamuna kínálata. Mik a különbségek ezek között a szappanok között?
Zsolt: Alapvetően – két nagy csoportra osztanám szappanjainkat a glicerines alapú szappanokra, illetve a hidegen sajtolt szappanokra.
A hidegen sajtolás egy olyan préselési technika, amikor a szappan alapját képező pálmazsír és glicerin a növényi részekkel együtt kerül feldolgozásra, bármiféle hőkezelés és állati eredetű összetevők nélkül, ezáltal az értékes növényi hatóanyagok nem károsodnak, teljes biológiai aktivitásukkal jelen vannak a szappanban.
A hidegen sajtolt szappanoknál, ami megkülönbözteti a két családot
(prémiumot és hidegen sajtoltat), hogy a prémium szappanok mindegyikében megtalálható egy ún. speciális joghurtpor, ami hidratálja a bőrt.
Illetve a hidegen sajtolt szappanok előnye az összetételük mellett, hogy sokkal tartósabbak, mint glicerines társaik. (többek között ez az igény is közrejátszott a hidegen sajtolt szappanok megalkotásában)
A kézi készítésű glicerines szappanjaink más eljárással egy ún kíméletes melegítési technikával készülnek. Lágyan kerülnek öntőformába, aztán pedig értékes növényi darabokkal, anyagokkal elkeverve dermednek meg.
Ez a technológia nem roncsolja meg a növényi összetevőket és nem tartalmaz állati eredetű komponenseket sem. A glicerines szappanunk összetevőinek köszönhetően visszazsírozzák a bőrt, és védik azt a kiszáradástól.
A tömbszappanunk és az ovális szappanjaink között igazából csak formai különbségek vannak, illetve más- más illatban kaphatóak.
Mennyit változott közel 13 év alatt a Yamuna profilja?
Zsolt: A profilunk változni nem változott, hisz mindig is a természetes kozmetikumok területén tevékenykedtünk. Inkább azt mondanám, hogy folyamatosan bővül a kínálatunk. A kezdeti 5 szappanhoz képest ma már több, mint 350 terméket gyártunk.
A spa termékek voltak az első „gyermekeink“ utána következtek a masszázsolajak és a kozmetikusoknak szóló termékek. Ezen tapasztalatok megszerzése után vágtunk bele a lakossági termékek fejlesztésébe.
Természetesen a 13 év alatt nagyon sok terméket fejlesztettünk, figyeljük a fogyasztói trendeket és persze a csomagolás terén is folyamatos a megújulás
De például van olyan termékünk, ami 13 éve szolgálja a Yamuna portfólióját, ez pedig a rózsa szappan.
![]() |
Balra jobbra: Joghurtos testvaj, Joghurtos testápoló |
Nektek is fontos, hogy elégedettek legyenek a vásárlóitok. Hogyan próbáljátok felmérni a vásárlók igényeit? Egy-egy igényt, hogy próbáltok megvalósítani?
Zsolt: Talán a leges legfontosabb számunkra, hogy meghallgassuk fogyasztóinkat. Kiemelten kezeljük a felhasználóktól (legyen az lakossági vagy professzionális) ,illetve a bloggerektől érkező visszajelzéseket is, mind a használhatóság, mind pedig az összetevők szempontjából.
Ezeket a véleményeket is figyelembe véve fejlesztjük tovább a termékeket. Az Anna Grand Hotellel való együttműködés kapcsán született meg például az Oriental Spa iszapos szappanunk is.
A szakmai felhasználóink számára szakmai kongresszusokat szervezünk évről –évre, ahol amellett, hogy elmondjuk az újdonságokat tapasztalatot is cserélünk, illetve fontos fórum még a Beauty szakmai kiállítás, ahol szintén a szakmai tanácsadás mellett befogadjuk a véleményeket, és örülünk is neki legyen az akár kritika akár dicséret, hisz ez visz minket előre.
A lakossági vásárlóinknak a webshopon keresztül van lehetőségük elmondani a véleményüket – mellyel élnek is, -hisz napról napra érkeznek a termékértékelések a 3 hónap alatt körülbelül 80 pozitív visszajelzést kaptunk már.
A Yamuna elég egyedi termék skálán mozog. Ezen kívül mik azok a jellemzők, amiktől kitűnik a többi márka közül?
Zsolt: Egyrészt kevés olyan gyártó van, illetve hazai talán nincs is, akinek ilyen széles kínálata lenne.
Azt gondolom, hogy a legnagyobb értékünk a szakértelmünk, a tudásunk, a természetes kozmetikumok gyártásában.
Talán nevezhetem magunkat szakértőnek ezen a területen, hisz termékeink közkedveltek ,akár a lakosság, akár a kozmetikusok körében.
Már rég nem egy „szappanos cég“ vagyunk, illetve nem olvasztott shea vajat árulunk testvajként. Nálunk a testvaj valóban testvaj és betölti funkcióját .
Egy – egy termék megjelenését komoly fejlesztések tesztelések előznek meg, mi a bőrproblémákra és azok megoldásaira fókuszálunk, és kínálunk rá hatékony megoldást, emellett figyelünk az ár –érték arányra is, hisz minőségi termékeket kínálunk elérhető áron.
![]() |
Balról jobbra a szemhéjfestékek: Viharkék, Napfény csókja, Jégkristály és Epershake |
Jelenleg mik a legnépszerűbb termékek a kínálatban?
Zsolt: Az első két helyet növényi ránctalanító krémjeink birtokolják, őket követik a szőlőmagolajos termékeink, a shea vajas testvaj és szappan, majd a levendula olajos termékek.
Milyen újdonságokra számíthatnak a vásárlók ebben az évben?
Zsolt: Az idei évben komoly fejlesztésbe fogtunk, egyelőre még csak annyit árulnék el, hogy olyan arcápolási terméket fejlesztünk amelynek hatóanyaga, egy olyan növényi hatóanyag, ami egyedülálló lesz Magyarországon.
Innovatív és teljesen természetes. Azt gondolom, hogy forradalmárok leszünk ezen a területen
Emellett szeretnénk bővíteni hajápolási termékeinket, illetve webshopunk szolgáltatásaiban is lesznek meglepetések.
Annyit megígérhetek, hogy a bloggerek, és a szépség szektorban tevékenykedő újságírók elsők között fognak értesülni az új termékekről, és tesztelhetik azokat.
![]() |
Balról jobbra: Fényvédő krém, Levendula masszázsolaj érzékeny bőrre, Édeni Hársfavirág sampon, Alakformáló thermo gél |
Zsolt:Egy szóban fejlődést.
Sok-sok teendő vár ránk, 2014-ig alig-alig foglalkoztunk a marketinggel, a termékeink fejlesztésére fókuszáltunk. Ezen szeretnénk változtatni és még több vásárlóval megismertetni a Yamunát, a márkát.
A professzionális területen is szeretnénk fejlődni, bekapcsolódni a kozmetikus tanulók oktatásába.
Illetve szeretnénk kilépni az országhatáron kívül is, és exporttevékenységünket elindítani Európában
Na és nem létezhet a Yamuna innováció nélkül – sokat várok a fent emlíett új termékcsaládunktól is.
(Katt a linkre)
Webshop: http://www.yamuna.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/YamunaNaturalBeauty
Legjobb magyar natúr márka? Még nem vettem tőlük semmit. Azért remélem, ha többet költenek marketingre, nem lesz jelentős drágulás. Érdekes, hogy mindenki először magának főz szappant, aztán ismerősöknek, végül nagy tételben árulja.
VálaszTörlésSzerintem próbáld ki, a visszajelzések és az én tapasztalatom alapján nagyon nagyon jó magyar natúr márka :) Veszíteni valód sem nagyon van, és az áruk is elég baráti. Szerintem.
TörlésValahol el kell kezdeni :) Először én is magamnak festettem ki a körmömet, utána másnak :) Bár lehet ez nem a legjobb hasonlat volt :D
Köszönöm, hogy elolvastad az interjút :)
Még nem próbáltam tőlük semmit, de karácsonyra kaptam két Yamuna szappant is, amiket mindenképpen felavattok a napokban :)
VálaszTörlésRemélem beszámolsz róla valamilyen formában. Nekem is van még egy kókuszos :) De a virtuális kosaramban is van jó pár szappan :)
TörlésNálunk a munkahelyen forgalmazzuk a termékeiket, úgy illett, hogy kipróbáljam őket. Először fürdőgolyót és tusfürdőt hoztam haza ajándékba anyának, nagymamának meg a citromfüves szappant. Mindketten imádták, mind az illat, mind az élmény szempontjából. Magamnak két szemfestéket szereztem be, ár-érték arányban nagyon elégedett vagyok velük. Egyedüli kritika a csomagolás, mert az egyik tégely selejtes, folyton lecsavarodik a kupakja magától, és csak a védőfólia tartja benn a port.
VálaszTörlésKöszönöm szépen a tippeket :) Szerencsére a jövőhéten induló Pure by Pixiboxban lesz Yamuna, illetve a Kókuszos szappanom is várja, hogy sorra kerüljön. De nagyon sok mindent kinéztem amiket tavasszal megvásárolok majd. A pigmentekkel is szemezem egy ideje, de arra spec alszom még pár napot, mert hihetetlen sok smink cuccom van. :)
TörlésRemélem, tudod, hogy miattad náluk is jelentős kívánságlistám lett, annyira dicséred a termékeiket :-) A mézes sampon és több tusfürdő mellett a fürdőbombák és a szőlőmagolajos kézkrém lesz az első rendelésemben :-)
VálaszTörlés