Könyvajánló: Karin Alvtegen, Szégyen

Sziasztok, Lányok!

Nagyon régen volt már könyvajánló a blogon, de idei évben megpróbálok havi rendszerességgel jönni egy-egy könyvvel, ugyanúgy mint a Filmszemlével.
Ma egy svéd krimi írónőről lesz szó, akinek egyedülállóan hátborzongató stílusa van.
Az első könyv, amit tőle olvastam az a Szégyen, erről lesz ma szó.

Az íróról:

forrás

1965-ben született Huskvarnában, Svédországban. Hírnevét a krimik műfajában szerezte, azon belül pszichokrimikkel szórakoztatja a nagyérdeműt.
Ezidáig négy regénye jelent meg magyar nyelven: Árulás, A kitaszított, Árnyak és Szégyen címmel.
Karin elnyerte a legjobb skandináv kriminek járó díját, illetve Dániában az év legjobb krimijét.
Műveit 26 országban adták ki, kivétel nélkül mindenhol sikereket ért el.

Két nő akik a múltjuk fogságába rekedtek. Két nő, akik különböznek egymástól, sors furcsa fintora miatt találkoznak.
Monika sikeres orvos, a szakmájában elismert, jól kereső, független nő.
Maj-Britt magányos, túlsúllyal küzdő nő, aki nem lépett ki otthonából már évek óta, és mindenkit eltaszít magától akiről úgy érzi, hogy a közelébe akar férkőzni.
Hiába különbözik a személyiségük, a múltjuktól mindketten megszabadulni vágyó nők, ebben mégis hasonlítanak. Ám úgy látszik minden igyekezet kárba vész.
Egyikük azt hiszi, hogy egy tragikus balesetben kellett volna meghalnia, a másikukat egy váratlan levél kényszeríti arra, hogy a múlt sötét démonjaival szembenézzen. Úgy tűnik sose szabadulhatnak fájdalmas múltjuktól.

Az első 50 oldal elég nyögvenyelősen indult nálam, de aztán úgy beindultak az események, hogy nem győztem a fejem kapkodni, falni az oldalakat.
Megrendítően van ábrázolva mindkét nő lelki nyomora, részletesen kitért az írónő a személyiségükre, emellett mégis halad egy alapsztori, ami annyira izgalmas, mint Monika és Maj-Britt múltja.
Miután beindul a történet, Karin tesz arról, hogy az olvasó minden egyes oldalnál feszült idegszállal, és lélegzetvisszafojtva olvasson, vajon hova fog kilyukadni a történet.
Én együtt izgultam, sírtam, és éreztem át a két nő lelki fájdalmát, a küzdelmét.
Egyszerre játszódik múltban, és jelenben, ám nem zavaróak a váltások, mindenre magyarázatot kapunk a könyv előrehaladtával.
Egyik legjobb pszichokrimi amit valaha olvastam, ha nem a legjobb.
Ajánlom mindenkinek aki szeret egy kicsit borzongani, és jól bírja a folyamatos feszültséget.

Ti olvastátok már ezt a könyvet? Ismeritek a svéd írónőt?
Legyen csodás hétvégétek!

4 megjegyzés

  1. Kapcsolódik valahol a két nő története? Találkoznak? A könyvajánlóknak mindig örülök, még nem ismertem ezt a könyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt direkt nem árultam el, mert bármit mondok erről nem lenne értelme az ajánlónak. Mondjuk úgy hogy van benne csavar, szerintem olvasd el, nagyon nagyon jó könyv :) Köszönöm, örülök, hogy számodra hasznosak lesznek ezek a posztok ezek szerint, végre egy kis öröm a mai napban ^^

      Törlés
  2. Nem ismerem ezt a könyvet és az írót sem,tetszik a könyvajanló a leírtak alapján!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itthon még annyira nem befutott, de remélem az lesz. :) Örülök hogy tetszik, az ajánló, remélem lesz lehetőséged elolvasni :)

      Törlés