Sziasztok, Lányok!
Szerintem elég sok blogon láthattátok már a Picture Polish, LakoDom lakkját.
Én is szeretném megmutatni Nektek, habár mintával, és aki követ instagramon már láthatta közel egy hónappal ezelőtt ezt a manikűrt.
A PP lakkját Flórától kaptam Mikulásra, amit innen is nagyon szépen köszönök még egyszer!
Az a meglepetés ért, hogy második lettem ezzel a manival a Nailland szilveszteri játékán.
Nagyon boldog voltam, hiszen nem számítottam helyezésre.
Szóval, hátha van köztetek olyan aki még nem látta:
Mivel a játékra jelentkeztem, így nagyjából ugyanabból a szögből fotóztuk a manikűrt, ezért hozok csak két képet róla, ne legyen olyan unalmas nézegetni.
A mintát a Moyou Suki 07-es lemezéről nyomdáztam a LakoDomra.
Az Essence fehér nyomdalakkját használtam.
A LakoDomról általában ugyanaz elmondható, mint az összes többi PP lakkomról.
Fantasztikus! Gyorsan szárad, fényesre. A LakoDom finishe igazán különleges, ami szerintem nem csak a téli évszakban fogja megállni a helyét. A szürke alapban, millió holo csillám kapott helyet, ami még inkább emlékeztet a havas tájakra.
Nektek hogy tetszik a LakoDom?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Gyönyörű! És gratulálok neked! :))
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon szépen köszönöm :)
TörlésNagyon szép lett, gratulálok a második helyhez. 😊
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon jól esik amit írsz <3
TörlésNagyon szép manikűr, azt tudom, hogy én fehér alapra fogom használni, mert sok a 3 réteg (mert annyi kell, ahogy próbáltam). Nagyon tetszik az, hogy nem kimondott hófehér, szóval muszáj volt beszereznem. :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm :) Nekem két rétegben fedett, csodálkoztam is :D Mondjuk elég vastag rétegeket használtam :)
Törlésezzel a mintával nagyon tetszik! :) jól áll neked a színe :D
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésGratula!
VálaszTörlésLáttam már ezt a lakkot sok helyen, nagyon szép, nekem kifejezettem téli hatású. A mintával szépen feldobtad, tökéletes.
Nagyon szépen köszönöm :) Szerintem nyáron is elő fogom venni, bár nálam nincsenek olyan lakkok, hogy évszakhoz kötöm :D
TörlésNagyon szép lakk, nekem is megvan! Nem is értem másnak hogy kell belőle 4 réteg, nekem 2, max 3-ban fedett. :-) Szép a mani és így utólag is gratulálok a helyezéshez!
VálaszTörlésNagyon köszönöm a dicséreteket :)
TörlésNekem is elég a kettő, főleg ha kicsit vastagabb réteggel dolgozom.
csodás lett :) az első mani, ahol tetszik a Lakodom.
VálaszTörlésKedves tőled, köszönöm szépen :) Ennek igazán örülök ^^
TörlésNagyon szép ez a manikűr, olyan kifinomult :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésGratulálok! Nagyon szép a mani, és már tudom azt is miért volt ismerős. :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm ^^ Igen, már korábban instán megmutattam :D Általában a manik később kerülnek ki a blogra...:)
TörlésGyönyörű a manikűr és gratulálok. :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm <3
TörlésGratulálok, nagyon szép lett ez a manikűr! :)
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon köszönöm :)
TörlésGyönyörű a manikűr, gratulálok! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm Drága Pancsi! :)
TörlésNagyon-nagyon szép lett!! (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
Törlésgyönyörű. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésNéztem már IG-on is, meglehetősen jó lett ez a mani! :-*
VálaszTörlés*-* De aranyos vagy, nagyon köszönöm:* ❤
TörlésCsodaszép lett ez is, mint mindig! Gratulálok! :-*
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon szépen köszönöm:* <3
TörlésMeseszép ez a manikűr *.*
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésCsodálatos ez a manikűr, már Instagramon is odavoltam érte :-) A Lakodomot pedig csak azért nem vettem meg, mert azt olvastam, négy réteg kell belőle, a Te két rétegeddel viszont már nem lenne rossz :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^ vedd meg, Max három réteg, gyorsan szárad, és szuper lenne a Te körmeidenis ^_^
Törlés