DM kedvencek, DM box

Sziasztok, Lányok!

Három a magyar igazság plusz egy a ráadás. Na a ráadást vittem, ugyanis végre szerencsés DM box tulajdonos lehetek, szóval nekem ez az első dobozom.
Már alig vártam, hogy átvehessem, aki nem akarja még tudni mi van benne, ne nézze meg a bejegyzést :)

Először is egy óriás dobozban kapjuk meg a példányunkat, ez télies kiadású, nekem nagyon tetszik.
Aztán úgy, mint a matrjoska babáknál, lapul a nagy dobozban még egy kisebb doboz. Itt kezd izgalmas lenni a helyzet.
A dm dobozon belül volt még egy dm kedvencek kártya, és szép selyempapírba voltak csomagolva a termékek, átkötve zöld masnival. Szóval a kialakítás, és a külső 5*-ös.

Alul a hópelyhes doboz, a dm feliratos pedig amiben voltak a termékek.
Lássuk mik lapultak a dobozban:


Elsőként ez akadt a kezembe. A DM saját márkás terméke, egy Balea szem- és ajakmaszk minden bőrtípusra. Elvileg csökkenti a ráncokat. Makadámdió, jojoba, szőlőmagolaj és sheavaj segít a bőr ápolásában. Erre kíváncsi leszek


L'oreal micellás gélt is találtam a dobozban. Vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban, mert a micellás vizét kifejezetten utáltam, de ezzel azért majd teszek egy próbát.


Garnier Neo Fruity Flow krémdezodor. Sose próbáltam még Garnier dezodort, ezt a kiszerelést még nem is láttam sehol (vagy legalábbis elkerülte a figyelmem). Kíváncsi vagyok erre a termékre is.


S.he stylezone big magic volume spirál. Nem szeretem a S.he termékeket, de ennek a spirálnak fogok adni egy esélyt.


Colgate Maximum Cavity Protetcion fresh fogkrém. Fogkrémre mindig szüksége van az emberlányának, fiának is. Szóval ezt is hasznosnak tartom a dobozból.


Dove Oxygen & Moisture sampon és hajbalzsam. A pakolásukat szerettem, alapjáraton nem vettem volna meg a sampon-balzsam kombót, de most, hogy a dobozban voltak így elhasználom őket.

Nos ennyi lett volna a DM kedvencek doboz.
Van egy kis hiányérzetem, örültem neki, meg alapjáraton tényleg megérte, hiszen a dobozért 3000 hufot fizettem, 7643 huf összeadva a doboz tartalma, tehát a dupla értéket kaptuk.
Attól függetlenül még mindig úgy érzem, hiába érte meg, nem vagyok vele maradéktalanul elégedett.
Mindent ki fogok tudni használni, az tény, de egyik termékre sem volt égető szükségem.
Hazánkban másik ilyen szolgáltatás van még, ami Pixibag néven fut. Önkénytelenül is összehasonlítottam a kettőt, és így mindkét drogériás zsákbamacskát megtapasztalva, a Pixibag mellett teszem le a voksom. Nem hiszem, hogy benevezek a tavaszi DM kedvencek dobozra.

Nektek, hogy tetszik a tartalom? Sikerült 1000 szerencsés közé kerülnötök?
Olvasnátok valamelyikről részletes tesztet?

Kellemes hétvégét!


56 megjegyzés

  1. Nem sikerült bekerülnöm. Nálad látom először a teljes tartalmát a doboznak és hát... most már nem bánom hogy nem kerültem bele. Szerintem kicsit "karcsú" a mostani doboz, legalább is mind olyan ami vagy van itthon (Garnier deo, ami egyébként nem rossz csak óvatosan kell bánni vele mert befogja a ruhát) vagy nem áldoznék rá pl micellás víz vagy spirál. Egyedül a Dove hajápolóknak örültem volna a csomagból, szóval összességében talán jobb is hogy nem sorsoltak ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A többihez képest mindenképpen karcsú, tényleg :( Kíváncsi vagyok ezek után a deora, sose váltottam még Niveáról :) Így utólag én sem bántam volna, ha nem sorsolnak ki, ahogy a múltkori doboznál sem. De legalább most sikerült, illetve mindent el fogok tudni használni, csak rakhattak volna bele még valamit :)

      Törlés
  2. Hát azért tényleg nem nagy durranás, bár pár terméknek én is örültem volna. Pl. a micellás gélt én is kipróbáltam volna, a Dove sampon is balzsam, a krémdeo és a fogkrém is érdekelne. Na majd talán legközelebb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek azok amikre én is azt mondom, hogy kíváncsi vagyok. A fogkrém nem rossz, szépen leviszi a lepedéket, és üde a lehelet :)

      Törlés
  3. Nekem sem sikerült bekerülni, de kb csak a cuki hópelyhes doboz miatt bánom. :D Tegnap este írt Anikó is, hogy ő megválna tőle, átküldte, higy mi volt benne, de engem sem győzött meg. :/ Remélem, a következő jobb lesz és sikerül lecspni rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A doboz a legjobb :D Én is remélem, hogy sikerül :) És abban friss tavaszias dolgok lesznek :)

      Törlés
  4. Szerencsére nem jelentkeztem a mostani csomagért :D A krémdezodor érdekesen hangzik amúgy, arról meg a szempillaspirálról szívesen olvasnék tesztet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy hogy? :) Írok, vagy így vagy úgy, de lesz róluk szó a blogon :)

      Törlés
  5. Én nem is láttam a hirt, csak miután már vége lett :) De a termékeket látva nem bánom, egyedül a Garnier krémdezodor amit kipróbáltam volna, lesz róla poszt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem maradtál le sok mindenről :) Lehet róla szó, hogy írjak :)

      Törlés
  6. Szerintem ezek olyan termékek, amikre amúgy is szükség van, el fognak fogyni :)
    Remélem, beszámolsz mindegyikről, kíváncsi lennék a maszkon és a fogkrémen kívül mindegyik termékre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze el fog, csak én vártam valami nagyobb vagy extrább terméket, hiszen a DM-ben nagyon sok jó dolog van ezeken kívül :)
      Írok, úgy látom van igény rájuk :)

      Törlés
  7. Én most először jelentkeztem a dobozra, azonban nem "választottak" ki. Nem tudom, hogy most örüljek-e ennek vagy sem :) Kétségkívül az első Dm-box volt a legjobb, azt nehéz is lenne überelni, azonban szerintem ebben a dobozban is vannak jó termékek. Pl. a szempillaspirál és a Dove sampon, utóbbiról sok jót hallani :) Egy Pixibagre neveztem be eddig, abból majdnem mindent el tudtam használni, úgyhogy az is jó vásár volt utólag, de lehet nem kísérletezek többet zsákbamacskákkal, mert a szülinapi Pixibox esetén elég csalódott voltam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A spirál annyira nem hatott meg, mondjuk ha más márkától lett volna, jobban örültem volna neki :)
      Az első és a harmadik doboz tetszett nekem is, ezért szerettem volna én is DM boxot. Az a baj, én imádom a meglepetés dobozokat :D Már van egy másik külföldről amit februárban szeretnék megvenni, Lakkmattnál lehet róla bővebben olvasni :) Nekem tetszett a szülinapi Pixibox is. Nem is tudom volt-e olyan box ami ne tetszett volna nekem...

      Törlés
  8. Kicsit mérges és csalódott voltam, mert már az indulás óta próbálkozom bekerülni és sosem sikerült. Viszont az utóbbi két doboz elég nagy csalódás volt számomra, úgyhogy szerintem a következőt már meg sem próbálom. Az első anno szép mézesmadzag volt, azt el kell ismerni, de ezek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan. Az első három dobozra azt mondom, hogy ütött. Most kivételesen a poén kedvéért jelentkeztem, az esélytelenek nyugalmával, mivel előtte nekem sem sikerült :D
      De mivel most igen, úgy voltam vele, üsse kő, nézzük meg milyen. Hát...nem, nem hiszem, hogy tavaszit megpróbálom.

      Törlés
  9. Én sem voltam ilyen szerencsés, bár most kicsit nem is bánom. Jó dolgok vannak benne szó se róla, de többet már használtam, vagy különös képen nem kelti fel az érdeklődésemet. A micellás gél ami leginkább érdekelne, arról szívesen olvasnék. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általánosan tényleg jó dolgok, de úgy vagyok mint Te, egyik sem tud újat mutatni. Persze, írok :)

      Törlés
  10. Én nem is vagyok képben, hogy mi ez a doboz :))))))) Viszont hasznos cuccok vannak benne :D Engem is érdekelnek a tapasztalatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet nem is baj :D Három havonta sorsolnak ilyen DM dobozokat, 1000 embert sorsolnak ki. És 2990 hufért át lehet venni az általad kiválasztott DM üzletekben. :)
      Mindenképpen megírom :)

      Törlés
  11. Hát ez elég gyenguszka lett, megmondom őszintén :( Oké-oké, hogy drogériás termékek, de szerintem jobbakat is lehetett volna belepakolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is, én is combosabbra számítottam. Pontosan :)

      Törlés
  12. A Dove termékeknek én is örültem volna, a micellás gélt kipróbálnám, magamtól nem is venném meg, a többi nem nyűgözött le :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is vártam a katarzist, de sajnos nem jött :( Ültem a kis kupac felett, és nem voltam maradéktalanul elégedett.

      Törlés
  13. Hmm...tudom, hogy az a balea termék nem egy tesztelni való mennyiség, de azért érdekelne róla a véleményed majd, mert én is néztem, csak az ajkaimra nem merek bármit rákenni...:/ :D
    (Meg a krémdeóra nagyon kíváncsi vagyok még...:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben :) Írok róluk valamilyen formában az biztos :)

      Törlés
  14. Soha életemben nem szerettem a zsákbamacskát, így nem pályáztam még egy ilyen dobozra sem. A tartalmát látván most sem változott meg a véleményem ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem. Bár én ettől függetlenül azt hiszem, meglepi doboz függő vagyok :D

      Törlés
  15. Most durva leszek, de szerintem ez elég ótvar lett. Legalább pár másik mintát pakoltak volna bele. Egyedül a krémdeó az ami újdonság és örülni lehet neki, meg még talán a Dove, csak az a baj, hogy engem általában kiütnek a termékeik, pedig én szeretném szeretni a márkát. :S
    A micellás gélről ugyanaz a véleményem, egyedül a formula új, amire kíváncsi lennék, de ha a szaga ugyanaz mint a micellás víznek, akkor inkább nem nevezek be rá sosem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Szeretem ha valaki őszinte :)
      Pontosan, én is meglepődtem a krémdeón mert életemben nem láttam még ilyet, de mivel nem nagyon szeretem váltogatni a Nivea stiftemet, ezért ennek sem örültem igazán, de ha már van biztosan kipróbálom :)
      Dove-tól hála az égnek sosem volt semmi bajom. Egyedül az Alverde termékek ütöttek ki, szóval annak örültem, hogy nem volt a csomagban :D
      Ez a micellás gél is furcsa, leálltam a vízzel is, mert nem váltotta be a hozzáfűzött reményem (majd a Bioderma), de ezt is ki fogom próbálni, hiszen puding próbája az evés..hátha :)

      Törlés
  16. Hátő, nem csodálom, hogy hiányérzeted van....A L'oreál miceállis víz már két dobozzal is volt benne, még egyszer belerakni szerint eléggé, hogy is mondjam, gáz? Na mind1. A Dove Oxygen miatt mégis örültem volna neki, mert a maszk benne volt az egyik Pixibagben és imádtam. Gondolkoztam már, hogy megvegyem őket, pont tegnap ácsorogtam előttük a Müllerben, de végül nem jöttek velem. Kivételesen nem sajnálom, hogy lemaradtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem értem miért kellett egy másik formulát is beletenni. Múltkor kifejezetten örültem, hogy nem azt a csomagot kaptam, erre nézem ezt, na mondom ilyen nincs :D Bár remélem ez jobban beválik mint a márka micellás vize.
      Igen, én is onnan próbáltam a pakolást, és azt szerette a hajam, szóval remélem, hogy ezt is fogja :) Megértem, ha nem kerültem volna be, én sem sajnáltam volna. Bár ezután a poszt után lehet esélyem sincs :D

      Törlés
  17. Én jelentkeztem a dobozért,a mostanira is de nem kerültem be sose de nem bànom,dove samponra kívancsi vagyok :)))))

    VálaszTörlés
  18. Én bekerültem, és úgy látszik, azt a kisebbséget erősítem, akik örülnek a doboznak. Mindent el tudok belőle használni, számomra semmi haszontalan nem érkezett, szerencsére :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem azt írtam, hogy haszontalan, hanem hogy mást is rakhattak volna bele. De ez a zsákbamacska dobozok varázsa, hogy nem tudni mit kapunk a pénzünkért, bár még mindig jobban járunk, mert tény 3000 hufért ezeket nem vásároltam volna meg. Nekem elmaradta WOW érzés, viszont annak örülök, hogy neked meg volt :)

      Törlés
    2. Igen, az a rizikó ezeknél a dobozoknál, hogy olyat úgysem tudnak csinálni, ami mind az 1000 embernek megfelel, szóval csak reménykedhetünk, hogy nekünk épp szerencsénk lesz :)

      Törlés
  19. nem rossz :) mondjuk én is így lennék.... jó, de nem égetően szükséges egyik sem... sosem rendeltem ilyen dobozt, engem idegesítene h nemtom mi van benne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, ezért maradt el a JUUUUJ de jó érzésem, nekem is :D Ki lehet használni, de na...vártam valami extra nagy dolgot. Én ettől függetlenül imádok mindent ami zsákbamacska. Szóval ahogy lesz rá lehetőségem veszek más dobozokat,bageket is :D

      Törlés
  20. Én nem kerültem be, de a férjem igen, így sikerült hozzá jutni a dobozhoz. De meg mondom őszintén nekem nagy csalódás volt. Eddig az összes tetszett, de ezzel valahogy képtelen vagyok megbarátkozni. Semmit nem tudnék kihasználni. Van bevált jó samponom, van spirálom is amit szeretek, a micellás cuccokat nagyon nem szeretem nekem nem váltak be és dezodorból is csak illatmentest tudok használni, mert kiragyásodom tőlük. Szúval összességében kicsit el vagyok kettyenve, de mivel már új gazdára lelt, így örülök hogy fogják szeretni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, hogy Te már meg is váltál tőle. Igazából megértem a döntésed. Főleg, ha semmit nem tudsz kihasználni belőle :(

      Törlés
  21. Nekem totál kiment a fejemből, hogy ilyen is van és meg kéne próbálni, de a termékeket látva nem is bánom annyira, hogy elfelejtettem. Sokkal jobb, ütősebb dolgokat össze lehet válogatni a dm-ből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na majd áprilisban megpróbálhatod :D
      Szerintem is, ezért volt hiányérzetem, mert vártam valami nagyobb dolgot (nem feltétlen anyagilag, vagy tárgyilag), csak azt az extrát.

      Törlés
  22. Az első DM Box vitte a pálmát egyértelműen, nem sírtam tele a párnámat, hogy nem pályáztam a többire :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az első 3 tetszett, de az utóbbi kettő ezzel együtt már nemigazán :( Szóval nem maradtál le tényleg semmiről :D *okosnővéremvan*

      Törlés
  23. Elég siralmasak ezek a DM dobozok sajnos, ahogy látom. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennek lefelé a lejtőn, sajnos nekik nem sikerül tartani a szintet, ahogy elnézem. Ezek után kíváncsi leszek a tavaszi boxra.

      Törlés
  24. Hááát egyre gyengébb ez a DM box :( Szerintem Pixiben is ki kell fogni, de ott azért többsége jól sikerült összeállítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is csökken a színvonal :( Pontosan, azért a Pixinek úgy gondolom sikerül tartani a szintet, és már régebb óta van a piacon mint a DM doboz.

      Törlés
  25. Én nagyon örültem volna ennek a doboznak. (-: A maszkokat kedvelem mostanában, így ezt is kipróbálnám. Micellás vízből a Garnier van meg, én nem szeretem annyira, nem távolítja el a sminket maradéktalanul, és lehet ez a gél állag jobban beválna nálam. A Garnier deo meg fent van a kívnságlistámon, lehet az lesz a következő, ha elfogynak azok, amik vannak itthon. :D A Dove-ból én is a pakolást használom, nem találom rossznak, a sampont és a balzsamot párom használja, neki is hosszú haja van. ;) Lehet a tavaszira megpróbálok majd nevezni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Én is kipróbálok mindent :) Garnier micellás vizet nem próbáltam, csak a L'orealt, de az borzalmas volt, ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy a gél az beválik-e. Igazából mindent ki lehet használni, de elmaradt nálam a wow érzés, hogy igen megérte a doboz. Egyik terméknél sem éreztem azt, hogy muszáj kipróbálnom, főleg hogy egy-egy termék esetében már van bevált rutinomban szereplő kozmetikum. Természetesen ezt minden egyes ilyen doboz vásárlásával vállalom, mi van ha nem tetszik, de talán ennél a doboznál éreztem először üresség érzetet, nem váltott ki különösebb elégedettséget a doboz :) Remélem neked sikerül a tavaszira lecsapnod :)

      Törlés
  26. Most először örülök, hogy nem kerültem be. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem bántam volna ha lemaradok :D de persze ettől Függetlenül örültem mikor kisorsoltak :)

      Törlés
  27. Sziasztok! :) nem tudjátok mikor lesz legközelebb dm box ?:)

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok! :) nem tudjátok mikor lesz legközelebb dm box? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júliusban :) 3 Havonta lehet rá jelentkezni :)

      Törlés