Visszatekintő | Kedvencek 2021 - Testápolás

A tavalyi évben a testápolás a korábbi évekhez képest abszolút visszaszorult, nem sok újdonságot próbáltam ki, ráadásul azt sem mondhatom, hogy régi kedvencekhez tértem vissza. Ettől függetlenül azért akadt jó néhány ultimate kozmetikum 2021-ben is. 


Az év abszolút csúcs terméke, az a Dove Exfoliating Body Scrub Crushed Macadamia & Rice milk testradírja volt. A Notino webshopjából rendeltem, és nagyon izgatott voltam az első használatot megelőzően. Sokkal, de sokkal jobb, mint amire számítottam, írtam róla tesztet pár poszttal ezelőtt, ha szeretnétek olvassátok el a tapasztalataimat. Biztos vagyok benne, hogy 2022-ben is újra fogom vásárolni, illetve talán kipróbálom a többi illat variációt is. 


Az ünnepek már sajnos tovaszálltak, de még mindig van egy kevés az Avon Gingerbread kollekciójában megjelent kézmosóból. Annyira jó, hogy kézmosáskor visszarepülhetek még egy kicsit az ünnepi hangulatba. Az egész termékcsalád úgy volt tökéletes ahogyan, és nagyon remélem, hogy idén év végén, akár új köntösben, de újra találkozunk.


A Lush termékei idén nem szerepeltek túl sűrűn a blogon, és őszintén bevallom ki is került a márka a látókörömből. Ettől függetlenül még így is akadt egy kedvenc, ami napi használatban van, és valóban sokat segít a jelenlegi bőrszárazságomon. Volt korábban teszt a blogon, ha esetleg még nem olvastátok volna, akkor tegyétek meg nyugodtan. Ez egy csodás narancsillatú, sűrű és gélállagú termék, amely elsősorban a sarkak ápolására készült, ugyanakkor tapasztalataim alapján egy multifunkcionális krém, amely a test egész területén alkalmazható, ahol kicsit is kiszáradt a bőrünk. 


Tavasszal írtam a Serum+ termékcsaládról, amely magyar fejlesztésű és az általam próbált legjobb sportkrémek. Összességében mindhárom termék a szívem csücske és bármilyen sérülésnél vagy túlterhelésnél, véraláfutásnál ezekhez a krémekhez nyúlok a legszívesebben. A három krém közül talán a sárga tubusos a kedvencem, de mindegyik produktumot csak dicsérni tudom, és bátorítani titeket arra, hogy próbáljátok ki őket, még akkor is, ha nem sportoltok, hiszen sérülésekre is kiválóan alkalmazhatóak. 


Végül, de nem utolsó sorban, a tavalyi évben kizárólag Rexona Maximum Protection krémdezodorokat használtam. Hol a drogériában vettem újra, hol a Notino webshopjából rendeltem. Az évek alatt nem változott a dezodorok minősége, ugyanolyan megbízható, mint az első megjelenésnél. Az egyetlen dezodor fajta, amely önmagában is tökéletesen működik nálam, nem kell a kiegészítő spray kiszerelést használnom. Ha esetleg még nem próbáltátok, akkor most itt a remek alkalom, mert ha jól láttam akciós a Notino webshopjában. 

Ezek lettek volna a 2021-es év testápolási kedvencei, ha van kedvetek írjátok meg kommentben Nektek milyen kedvenc testápolással kapcsolatos produktumok kerültek fel a kedvences listátokra. 

Nincsenek megjegyzések