A hajam az utóbbi egy évben érdekes változásokat produkált, aminek nem feltétlen örülök. A jól bevált samponok után kellett keresnem egy tápláló termékcsaládot. Sok-sok vélemény megtekintése és elolvasása után úgy döntöttem én is beruházok a L'oreal népszerű termékcsalád néhány tagjára a Dream longra.
Amióta az eszemet tudom mindig is zsíros hajtővel és kiszáradt hajvégekkel voltam megáldva hajfronton. Az utóbbi egy évben fokozatosan feltűnt, hogy rengeteget változott a hajam állapota. Kevesebb volt a megszokottnál, és elkezdett száraz és sprőd lenni a hajam töve, amely korábban alig bírt ki két napot. Eleinte azt hittem, hogy a gyakori hajmosás az oka, mivel mindennap edzek és eléggé izzasztóak az edzéseim, így minden másnap meg kell mossam. De a hajam változásához hozzájárult, hogy bőröm és a körmeim állapota is kezdett egyre csúnyább és kezeletlenebb állapotba kerülni, valamint a fizikai állapotomon is megéreztem, hogy valami nem kerek.
A Covid miatt nagyon sok kötelező egészségügyi kontroll vizsgálatom elmaradt, így későn derült ki, hogy a vashiány (gyógykészítmény szedése mellett) igencsak a padlót karcolja. (Jelenleg új készítményt szedek, meglátjuk, hogy arra hogyan reagálok.) A vashiány elég durva dolgokat tud okozni az ember szervezetében, többek között a hajhullást, körömlemezesedést stb.
A poszt szempontjából a haj része érdekes számunkra, szóval a korábban zsíros hajam, ezért lett sprőd tapintású, hullott ki és tört sokkal jobban a vége, mint alap esetben.
Nem csak a belső ápolást tartom fontosnak, hanem a külső támogatást is. A gyógyszerek és vitaminok szedése mellett, gondoltam teszek egy próbát a L'oreal Paris Elseve Dream long megújító samponjával, hátha a hajam sprődségén tudok javítani.
Jelentem már a második flakont használom, úgyhogy lelövöm a poént, de tökéletesen elégedett vagyok vele.
A termékcsalád narancssárga és magenta színekben pompázik, pattintós kupakkal ellátva. A csomagolás teljesen rendben van, nekem kifejezetten tetszik, hogy ilyen élénk színű. A tubusokból a terméket könnyű adagolni.
A sampon és a balzsam állaga és színe ugyanolyan, szóval érdemes figyelni a címkét, hogy a sampon helyett ne a kondicionálóval mossunk hajat vagy fordítva. A Dream long viszonylag semleges illatú, nagyon visszafogott, szinte alig érezni hajmosás után.
A samponból nem kell túl sok, könnyen habzik, alaposan tisztít, és már az első pár használatot követően látványosan puhítja a hajat. Bő egy flakon kellett ahhoz, hogy a sprődséget teljesen megszüntesse, és ne érezzem azt, hogy ki van száradva a hajam. A balzsam nélkül is könnyen kifésülhetővé teszi a hajat és szép fényt ad.
A L'oreal Dream long hajbalzsam igazából, azért került a kosárba mert a samponnal elégedett voltam, így amikor újravásároltam a fent említett terméket, beruháztam rá. Nem gondoltam volna, hogy sikerül még valamit puhítani a hajamon, de sokkal könnyebben kezelhető és valóban puhább, ha ezt a két terméket együtt használom.
Összességében, nem emlékszem mikor vettem újra és újra ugyanazokat a hajra való termékeket. Természetesen van váltósamponom, viszont gyakran mosok hajat, szóval az esetek 90%-ban a L'oreal termékeihez nyúlok. Azóta már beszereztem a pakolást és a hajkrémet is, amelyekről majd később lesz szó. A samponból nem kell sok, könnyen habzik, és tisztít, valóban hidratálja és regenerálja a hajat. A balzsam ugyan nem egy hiánypótló darab, de ketten együtt tartósan hoznak változást a hajszerkezetében.
Nincsenek megjegyzések