Újdonság a polcomon: Miss Sporty 100% Rock, Super Hero rúzsok és lakk

Nemrég kerültek a drogériák polcaira a Miss Sporty újdonságai. A Super Hero termékekből, valamint a 100% Rock kollekcióból hoztam egy kis ízelítőt. 
A kollekció elsősorban tiniknek szól, mégis úgy gondolom van egy-két gyöngyszem a 20-as éveiket taposó sminkkedvelő lányok számára is.



102- Super Rose


A rúzsok fiatalos, lendületes és színes csomagolást kaptak, amellyel inkább a tizenéves korosztályt célozták meg. Én nagyon szeretem a színes termékeket, úgyhogy hiába múltam már el 28 éves, nekem a csomagolás nagyon tetszik. 
A Super Rose árnyalatról azt gondoltam, hogy egy intenzívebb piros árnyalatot kapunk, ellenben inkább csak megszínezi az ajkaimat, és irizáló arany fénnyel vonja be. 
A hidratáló hatása meglepően jó, viszont tartóssága nem az erőssége, evés-ivás után azonnal lejön.

100 - Barely Amazing


A rúzs rózsaszínes árnyalatnak tűnik a képeken, ellenben azért ennél természetesebb nude árnyalta van, sajnos a fényképezőgép nem érzékelte a színt.
Egész jól pigmentált, krémes állagú. Ebben a rúzsban nincsenek irizáló csillámok, amelyet jelen árnyalat esetében örülök, hogy elhagytak. Aki egy szuper nude rúzst keres a mindennapokra, annak tökéletes választás lehet a Barley Amazing árnyalat.
Ennek a rúzsnak a viselése is kényelmes, hiszen a hidratáló hatása miatt hajaz egy ajakápolóéra. A tartóssága szintén nem kiemelkedő. 


200 - Incredible Pink


Ennél az árnyalatnál gondolom azt, hogy igazán tiniknek való. Legalábbis 15 éves koromban biztosan előszeretettel hordtam volna ezt az árnyalatot, ma azonban nevetségesen hat.
Egy élénk pink árnyalat, amellyel biztosan kitűnünk a tömegből. Az állaga szintén krémes, jól pigmentált, hidratál, ahogy a fent említett társai. A tartósságáról ugyanazt tudom elmondani, mint korábban, nem az erőssége a terméknek.

Golden Eye Look paletta


A Rock kiadásban helyet kapott két négyes szemhéjpúder paletta. A Golden színvilága abszolút a természetességet tükrözi. Egy highlighter szín, és három nude árnyalat kapott helyet a palettában. Meglepően jól pigmentáltak, a képen alappal és pár húzással értem el ezt az intenzitást. 
Közepesen porolnak, jól építhetőek és satírozhatóak. 

Pump Up Booster 100% Rock spirál és Pump Up 100% Rock Kohl Kajal 


A spirál gyorsan a kedvencemmé vált, mert számomra szuper fekete pillákat varázsol. Nem tapasztja össze a pillákat. A kefe kialakítása nem volt meglepő számomra, a korábban használt Pump Up Booster spirálnak is ilyen kialakítású keféje volt, amelyet a képen láthatok. Nem pereg le a nap végén a festék, úgyhogy szívből tudom ajánlni ezt a terméket.
A szemceruza meglepően jól pigmentált, és könnyű használni. Tusvonalat csak akkor teszek fel, ha nincs időm sminkeli, de mégis kell legyen valaminek rajtam, ami ad egy keretet a szememnek. 
A ceruza tartós, a színminta készítésénél is alig bírtam leszedni a kezemről micellás törlőkendővel.

Wonder Metal - 6141


Nem szeretem a metál finisű lakkokat, úgyhogy ez a bronzos árnyalat sem tetszett magamon. Két rétegben szépen fed, ellenben eléggé csíkozódik. A lakk állaga sűrű, szerintem lehet vele nyomdázni, mindenképpen frissítem a bejegyzést, amint kipróbáltam.
A lakkok ecsete a megszokott Miss Sporty minőséget hozza. Nagyon kedvelem a márka ecseteit, mert kellően vastagok és lekerekítettek, így számomra megkönnyítik a lakkozást.

Összességében egy olyan kollekciót kaptunk a Miss Sportytól, amely könnyen kihasználható, mindenki megtalálhatja a magának való árnyalatokat. Valóban a nálam jóval fiatalabb korosztályt célozta meg a márka, mind a csomagolás, mind a színvilág tekintetében. 

Nektek tetszik valamelyik termék a posztban szereplők között? 

3 megjegyzés

  1. Szerintem is inkább fiatalabbaknak való a Miss Sporty, nem nagyon szoktam az állványukat nézegetni, csak jó pár évvel ezelőtt. Volt is olyan nagyon halvány rózsaszín rúzsom, amit már nem kennék fel, nem is áll jól, de akkor az volt a divat meg a fehér szemfesték :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mondjuk a spiráljaik meg néhány szemcuccuk nagyon klassz. Meg most ez a rúzs dolog sem jött rosszkor végül is. A lakkjaikat szeretem, abban elég jók a utóbbi pár évben. És mint tudjuk a lakk kortalan :D
      :D :D :D Szerinted 2040-ben ezek a naturális dolgok cikik lesznek? :D

      Törlés
    2. Lakkokat én is vettem régebben, csak nehéz volt kinyerni a kis gömb üvegből a végén a maradékot, pedig cuki az üveg. Én is lakkszínekben vagyok a legmerészebb, sminkben piros-barna unalmas vonalon mozgok néha színes szemcerkával. Á, a natúr mindig divat lesz :) Nincs is messze 2040.

      Törlés