Sziasztok, Lányok!
Ma egy különleges személlyel olvashattok interjút, hiszen sokatok számára ismerősen csenghet az a név, hogy Kencetündér.
Mártival, azaz a Kencentündérrel beszélgettük a saját márkájáról a BioArt Natúrkozmetikumokról, arról, hogyan ismerkedett meg a natúr termékek világával, hogyan is zajlott az a bizonyos hajnövesztő projekt, valamint a jövőbeli terveiről is mesél.
Nem vagy ismeretlen a szépségápolás világában, hiszen Te vagy a Kencetündér. Mióta vagy a kencék elkötelezett híve, és megalkotója?
Márti: 2014 telén érett meg bennem a gondolat (teljesen titokban), hogy amikkel eddig csak házilag kísérleteztem, azt piacra is kellene dobnom. Sok barátnőm mesélt róla, hogy kipróbál(t) nagyon sok fajta krémet arcra, testre, hajra és ez sem jó, az sem jó…kéne valami, ami használ is. 2014 márciusában (pont egy éve ) végre eljött a pillanat és a sok kutatómunka, üzleti terv elkészítés, csomagolás és matrica-tervezés, elnevezések kitalálása után megszületett a BioArt Natúrkozmetikum***** család. Az elnevezés nem újkeletű, a szüleim saját cégnevének egy részét vettem át, amit már alig használnak, így az alap ötlet tőlük származik. Volt is nagy meglepetés, amikor a saját cégnevükkel matricázott komplett termékcsomagot kapta édesanyám nőnapra tavaly március 8-án. :)
A BioArt termékcsaládot egy hajnövesztő projekt miatt valósítottad meg. Mily' módon kísérleteztél az összetevőket illetően? Mennyi idő volt, míg megalkottad a tökéletes receptet?
Márti: Évek óta véget nem érő küzdelmet folytattam a hajammal, sehogy sem nőtt… Aztán úgy 2 éve tavasszal elkezdtem szedni a tv-ben is reklámozott hajnövesztő kapszulát. Ezzel csak egy „aprócska” gondom volt, hogy nem csak a haja nő tőle az embernek gyorsabban, hanem mindenhol máshol is felgyorsul a szőrnövekedés – aminek csak a kozmetikusok örülnek… :)
Ezért beleástam magam a témába, kíváncsi voltam, hogy mitől nő gyorsabban a haj, mik azok a helyileg (!) alkalmazható, természetes anyagok, amik az egészséges hajhoz és a gyors hajnövekedéshez szükségesek. A hajnövesztőm a kísérleti fázisban (2013 őszén) még csak ricinusolajból állt, aztán mindig kipróbáltam valami mást is hozzáadagolva (argánolajat, E-vitamint, rozmaringolajat … stb.) és így született meg 2013 telén a saját hajpakolásom a végleges összetevőkkel. A legjobb az benne, hogy nemcsak nekem vált be, hanem sok barátnőmnek, az anyukáiknak, és már az internetes vásárlóim is megismerték, megszerették.
A hajápolás után, más termékeket is készítettél. Ezeket is először magadra szabva, vagy ezt már tudatosan a nagy közönségnek szántad?
Márti: A haj- és szempillanövesztést magamnak szántam. Az ajakbalzsamot és az éjszakai bőrápoló szérumot (így, hogy vészesen közeledek a 3. X-hez…) szintén saját felhasználásra kísérleteztem ki, de egy kicsit már a közönség (barátok, rokonok) is motivált ebben. Az általam használt receptek különböző variációi megtalálhatóak az interneten - nem titkosak -, csak mindenbe a saját bőröm igényeinek megfelelő összetevőt tettem bele, tetszés szerint cserélgetve azokat. Ezek az összetevők egyesével, szigorú EU szabványok alapján vannak bevizsgálva, az a cég, amely forgalmazza, erre óriási hangsúlyt fektet. A többi termék: a Kakaóvarázs testvaj, az Afrika aranya testvaj és a Kókuszos Kincs kézkrém, a BioDeo pedig kifejezetten a közönség számára szólnak. A Meska.hu oldal óriási segítségemre van az értékesítésben. Itt vevő és eladó között olyan személyes kapcsolat tud kialakulni, mintha üzletben történne a vásárlás.
A termékeid vegyszermentesek, természetes olajakat és színezőanyagokat tartalmaznak. Ez mit takar pontosan?
Márti: Így van. A kencék – ahogy én hívom őket – valóban teljesen természetes, bevizsgált olajakat és hozzávalókat tartalmaznak. Nem tartalmaznak parabéneket, azaz nem irritálják a bőrt és nem váltanak ki allergiás reakciót, nem hatnak károsan a hormonrendszerre, ahogy azt a parabének teszik. Nincsen bennük tartósítószer sem, a kiszerelésük (10 ml-250 ml között) pont akkora, hogy az optimális felhasználási idő alatt nem romlanak meg. Tartósságot egyedül a hozzájuk adagolt e-vitamin (néhol az illóolaj) ad a kencéknek, ami önmagában is kiváló mind a bőrnek, mind a hajnak antioxidáns és hidratáló hatása miatt, sőt, még tartósít is. Színezőanyagként a Narancsos Krémes és a Meggyes Krémes ajakbalzsamjaimba növényi színezéket illetve 100% tisztaságú (natúrkozmetikai termékekbe küölön engedélyezett) kozmetikai ásványi színezéket keverek (annatto por, céklapor, kozmetikai pigment). A természetes olajokat már évezredek óta használják a szépségápolásban, ez is alátámasztja a beléjük vetett bizalmamat. Rendkívül magas az ásványi anyag tartalmuk, a bőrbe jutva annak viszonylag mély rétegeiben is kifejtik jótékony hatásukat. És el kell oszlatnom azt a tévhitet, hogy az olajok használata a zsírosabb/vegyes bőrűeknek nem javasolt. Igenis léteznek olyan (illó)olajok, amiket a zsíros bőrűeknek is bátran ajánlok a zsírosság csökkentésére.
A natúrtermékek kevésbé tartósak, mint a drogériás szépségápolási szerek. A te krémeid mennyi ideig állnak el, illetve hogyan kell ezeket a kencéket megfelelően tárolni?
Márti: A BioArt Natúrkozmetikum***** kencéi mindenféle kiszerelésben kaphatók a 10 ml-től a 250 ml-ig. Igyekeztem olyan kiszereléseket alkotni, melyek általános, napi használattal max. 4-5 hónap alatt elfogynak. A tartósság terén van pár trükköm, amit mindig bevetek. Egy példa: tudtátok-e hogy a rozmaring illóolaj önmagában már természetes fertőtlenítő és tartósító anyag is? Ugyanez a helyzet az e-vitaminnal is, ami még tovább fokozza a termékek felhasználhatóságát. A testvajak a vevők visszajelzései alapján meg sem érik a 2 hónapot, annyira szeretik kenni. Egyébként a kencéket javasolt fürdőszobában, azaz viszonylag hűvösebb helyen, fénytől védve tárolni, hogy megőrizzék minőségüket. Az sem követ el nagy hibát, aki a hűtőszekrény polcát választja tároló helyként. :)
Mik a legnépszerűbb krémek a BioArt termék palettáján?
Márti: Ez szezonális kérdés. Azt vettem észre az elmúlt egy év során, hogy tavasztól nyárig nagyon fogyott a BioDeo mind női, mind férfi változatban. Amit nagyon szeretnek, hogy az összes megrendelőm szabadon választhat 8-10 illatosító illóolaj közül, így mindenkinek a saját egyéni ízlésére tudom szabni a kencét, legyen szó akár a BioDeo-ról, akár a testvajakról. Ősszel szerették a gazdag, finom, tápláló testvajakat. A nők körében az éjszakai arcápolási rutin miatt töretlenül népszerű a Feszesítő Arc Szérum. De volt arra is példa, hogy egy kislány anyukája kért meg arra, hogy készítsek a lányának Meggyes Krémes ajakbalzsamot, aki sajnos méz allergiában szenvedett. Erre is volt megoldásom, aminek mindketten nagyon örültek; ugyanis pont az a szép a kencekészítésben, hogy az összetevők megfelelő ismerete birtokában nagy részük helyettesíthető valamivel és így teljesen az egyéni ízlésre/toleranciára szabható.
Tervezel még termékeket készíteni? Milyen újdonságra számíthatnak a vásárlók?
Márti: Igen, természetesen. Nyárra tervezem a napozáshoz a természetes UV filterrel rendelkező napolaj piacra dobását, valamint édesapám és több férfi érdeklődő keresett már borotválkozó krémet nálam. Azt szeretem ebben, hogy elbeszélgetünk, ilyenkor elmesélik, hogy amit most használnak, miért jó, vagy mi nem tetszik benne…stb. Egy nagyon régi barátnőm anyukája pl. nappali krémet szeretne, amivel egyelőre még nem foglalkozom, de neki nem mondhatok nemet - kihívásként és feladatként fogom fel; állandóan tanulok valami újat. :)
Neked mik a személyes kedvenceid?
Márti: Egyértelmű! A Hosszú Haj Növesztő Szérum az első „gyermekem”. Nap mint nap használom a Mézes Krémes ajakbalzsamot és a BioDeo-t. Ez a hármas a mindennapjaim részévé vált.
A BioArt Kozmetikumok Facebook oldalát az alábbi linken találáljátok:
https://www.facebook.com/BioArtNaturkozmetikum
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Minden izgalmas új dolgot, főleg a natúrkozmetikumok terén itt, nálad találok meg :) Nagyon szeretem ezeket a bejegyzéseket! Meg az is szimpatikus, hogy főleg a natúrkozmetikumok készítői mennyire elkötelezettek és mennyire odafigyelnek a vevők igényeire.
VálaszTörlésNagyon aranyos vagy, köszönöm szépen, ilyen visszajelzések adnak nekem energiát <3
TörlésEgyébként tényleg, engem mindig érdekel, hogy ki miért vágott ebbe a világba bele, szinte Mindenkit más motivál:)