Hajápolás | L'oreal Elseve Full Resist sampon

Pár poszttal korábban már áradoztam a L'oreal Dream Long termékcsaládjáról, így amikor elfogyott az a sampon, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy kipróbálok más sampont is az Elseve produktumok közül. 


Ahogy megakadt a szemem a L'oreal Elseve Full Resist flakonján, és elolvastam, hogy mire való azonnal ugrott is a kosaramba. Írtam már az előző hajas posztokban is, hogy a vashiány okozta mellékhatásként a hajam jelenlegi állapota nem éppen tündöklő, úgyhogy olyan hajápoló termékeket választok, amelyek segítenek a szárazság és az elvékonyodás ellen. 

A leírás szerint erősíti a hajszálakat, csökkenti a haj töredezését, meggátolja a hajhullást, serkenti a növekedést és regenerálja, ápolja a hajat. Mielőtt belevágnék a termék részletes leírásába, a külsejéről muszáj pár szót mondanom. Imádom a fekete és a rózsaszín kombinációját, így a csomagolás totál levett a lábamról. A tubusból könnyű adagolni a terméket, a kupak biztosan záródik. 


Igazából a biotin összetevője miatt szerettem volna kipróbálni ezt a sampont, hiszen köztudott róla, hogy erősít a hajat, valamint serkenti a növekedést. Korábban használtam már biotint, de kapszula formájában, kíváncsi voltam, hogy ha kívülről támogatom a hajam, akkor is látni fogom-e a biotin jótékony hatását. Egyelőre erről nem tudom biztosat mondani, hiszen kollagént és hialuront tartalmazó kapszulát szedek, úgyhogy a hajam jobb állapota valószínűleg a külső és belső támogatás együtt működik. És ezzel a mondattal már el is árultam a lényeget, valóban hatékony ez a sampon, és ugyanannyira megszerettem, mint a már korábban emlegetett Dream Longot. 
A sampon krémes állagú, vízzel érintkezve krémessé válik. Hajmosás után úgy érzem maradéktalanul tiszta a fejbőröm, a hajam még vizesen is puha tapintású. Száradás után, fényessé varázsolja a hajat, hidratált és puha tapintású lesz. Nagyon-nagyon semleges és lágy az illata, amely nem marad meg a hajban, szóval bármilyen parfümöt használhatunk mellé. 
Bő egy hónapja használom, egyelőre azt nem vettem észre, hogy a hajam tömege változott volna, mindenesetre a hajam sokkal puhább, végre nem szöszös, úgy látom, hogy gyorsabban is nő a már megszokottnál. Természetesen a már elvékonyodott és töredezett hajszálakat nem állította helyre, de azt tudjuk, hogy ezeken a területeken csak az olló tud segíteni. 


Összességében megtaláltam a másik állandó váltósamponomat. Fontosnak tartom, hogy legyen az ember lányának váltósamponja, hiszen így biztosan nem szokik hozzá a hajunk a termékhez, valamint évszaktól és mindenféle időjárás, vitaminhiány, hormonális változások hatással vannak a bőrünkre, hajunkra. Érdemes mindig az adott problémának megfelelő terméket választani. Nekem tökéletesen bevált száraz hajra, valóban sokat segített a hajam sprődségén, végre újra ugyanolyan puha és fényes, mint korábban. Amennyiben szeretnétek kipróbálni a Notino webshopjában két kiszerelésben is elérhető, és jelenleg ingyenesen szállítják ki, ha megrendelitek ezt a terméket. 

Nincsenek megjegyzések