A határtól délre,a naptól nyugatra



Sziasztok Lányok!


Murakami Haruki: A határtól délre,a naptól nyugatra

Tavaly vettem meg ezt a könyvet, mert rég szemeztem Haruki könyveivel. Igaz első körben a Norvég erdőt szerettem volna elolvasni,de valami belső sugallat alapján erre esett a választásom.


Az íróról:

1942-ben született Kiotóban,japán író.

Murakamit vonzotta nyugat,bejárta szinte egész Európát majd az Egyesült Államokban telepedett le,ott írta meg a Norvég erdőt amit japánban több mint egy millióan vásároltak meg.

Számos díjat kapott regényeiért,majd 2001-ben visszaköltözött Japánba,ott folytatva írói munkáját.

Nálunk 12 regénye van lefordítva,de ebből egy három részes sorozat is napvilágot látott.


 
Régóta nem kötött le így egy könyv. Pár óra alatt kiolvastam, kevés főhősért izgultam ennyire mint Hadzsime és Simamoto szerelmének, de magamba mégis éreztem,hogy amit tesz a családjával szemben nem helyes. Kissé személyes volt számomra ez a könyv,mert teljesen megérintett,illetve életem azon szakaszán elég sok választ adott a magamban feltett kérdéseimre,és sokat segített sorsom alakulásában.

203 oldalon izgulhatjuk végig Hadzsime történetét,őrlődését,fájdalmát.

Egyik leghitelesebb történet a szerelmi háromszög bemutatásának. Ez nem tündér mese,ez a könyv a való életet mutatja be,csak olyan lányoknak fiúknak ajánlom akik "reálisan élik életüket",mert itt nincs happy end,ez a könyv nem hagyj minket álmodozni.Megdöbbentő,szomorú és ami a legfontosabb valós.

Ti ismeritek Murakamit? Esetleg olvastatok már tőle?
Azrail
 


Nincsenek megjegyzések