Márkabemutató | Kiehl´s

 


A márka tavaly ünnepelte 170 születésnapját. A Kiehl's története Big Apple-ként is ismert New York városából indult. John Kiehl gyógyszerész 1851-ben nyitotta meg hagyományos gyógyszer patikáját, majd nem sokkal később 1854-ben megvásárolta a Brunswick gyógyszertárakat, ettől kezdve pedig gyorsan fejlődésnek indult a márka. Az, hogy szélesebb körben is megismerték a Kiehl's-t Irving Morse-nak köszönhető, aki átvette az üzletet és új koncepcióval jelentkezett. Kibővítette a már meglévő kínálatot egy teljes körű szolgáltatással, amelyben kaphatóak voltak, tinktúrák, mézek és teák, valamint az egyik legnépszerűbb portékájuk az Original Musk Oil. 1922-őt írunk, amikor Irving bevezette a kis termékmintákat a vásárlók számára, amelyről a mai napig a márka ugrik be sokunknak elsőként. A Kiehl's üzemeltetése apáról fiúra, majd annak lányára szállt. 
Rengeteg változáson ment keresztül a mákra napjainkig, és már nálunk is jó néhány éve elérhetőek a termékeik. Még élénken emlékszem, hogy rengetegen voltak izgatottak a magyar üzlet megnyitása miatt. 


A márka leginkább arcápolóiról híres, amelyek többek között arctisztítókból, tonikokból, szemkörnyékápolókból, arcápolóolajokból, arcmaszkokból, fényvédőkből és ajakápolókból áll. Az összes bőrtípusra, valamint bőrproblémára is találhatunk már megoldásokat, mint például pattanásokra, amelyre Centella Sensitive Cica-Creamet vethetjük be, sötét foltokra kipróbálhatjuk a Powerful-Strength Line-Reducing Concentrate C-vitamint tartalmazó szérumot vagy éjszakára bevethetjük a Midnight Recovery Concentrate regeneráló éjszakai szérumját, amely a Notino webshopjában öt csillagos értékelést kapott. 





Testápolók között megtalálhatóak a őszi-téli krémek is, mint a Creme de Corps Nourishing Dry Body Oil és a testvaj csodás méz illattal a Creme de Corps Soy Milk & Honey Whipped Body Butter. De mielőtt bekenénk magunkat egy kényeztető és hidatáló testápolóval a testradír használatáról se feledkezzünk meg. Sokkal jobban hidratálnak a testápolók egy alapos, de kímélő bőrradírozás után, amelyben a Nurturing Baby Cream for Face & Body a segítségünkre lehet. Nem csak a nőkre gondolt a márka, férfiak számára is válogathatunk termékeket, ideális ajándék a fényvédőt is tartalmazó Facial Fuel Daily Energizing Moisture Treatment for Men SPF 19 vagy szuper arclemosó.
Hajápolók sokaságával is találkozhatunk, minden hajtípusra találunk kozmetikumokat. A samponokhoz tartozó kondícionálóval és hajpakolásokkal fokozhatjuk a hatást. Újdonságként nemrég megjelent a fejbőrradírozó maszk Amino AÍcid Scalp Detox Treatment Scrub.


Amennyiben bizonytalanok vagytok a választásban az adventi időszakra való tekintettel a Kiehl's előrukkolt egy kalendáriummal, amelybe 24 népszerű ajándékot rejtettek. A kalendárium többnyire utazó kiszerelésű termékeket tartalmaz. 


Nincsenek megjegyzések