Megállíthatatlanul rohanunk az év legjobban várt ünnepe felé. Számomra is hihetetlen, de vasárnap már meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, hivatalosan is elkezdődik az ünnepekre való készülődés. A következő négy hétben sokan igyekszünk ráhangolódni a karácsonyra, és ehhez szeretnék ajánlani nektek egy szuper termékcsaládot az Avontól.
A
Senses termékcsalád folyamatosan bővül, és évszaktól függően rukkolnak elő újdonságokkal. A novemberi katalógus sztárja (számomra) a Gingerbread termékcsalád, amely három tagból áll: egy kézmosóból, egy tusfürdőből és egy testpermetből. Szeretem a márka ezen termékcsaládját, hiszen kiváló minőségű, és abszolút pénztárcabarát.
Az idei kiadás a nevéből könnyedén kikövetkeztethető, hogy mézeskalács illatot kapott, amely nélkül nem telhet el egy karácsony sem. Személy szerint Mézi a kedvenc karácsonyi figurám, úgyhogy már első látásra tudtam, hogy szívemnek kedves lesz a kollekció.
A csomagolás a már megszokott Senses vonalat hozza, a címke pedig igazán ünnepi, sütis, mézis, díszes. A tusfürdő színe is emlékeztet a frissen sült mézeskalácsok színéhez, az illata pedig méginkább! Valóban fűszeres, de nem túl tömény, inkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor már kihűltek a kis sütemények, de még lehet érezni a lakásban, hogy készült valami fűszeres finomság. A termék állaga zselés, könnyedén felhabzik, csodás mézeskalácsillatot hagyva maga után. Nem különösebben hidratál, de a bőrön megmarad, ugyan nem túl intenzíven. Az tusfürdő intenzitását könnyedén felerősíthetjük a testpermettel, amelynek jóval erőteljesebb, fűszeresebb illata van. A tartósságára nincsen panaszom, rajtam mindig tartósak az Avonos testpermetek, négy óra elteltével is érzem magamon, a ruhámon akár estig is. Végül de nem utolsó sorban egy pumpás kiszerelésű kézmosó kapott helyet az idei téli kollekcióban. Semmi különöset nem tudok róla írni, könnyen habzik, alaposan meg tudom vele mosni a kezeimet, nem szárítja a bőrt, és az ekcémámat sem irritálja. Az illata egész tartós, de amint használatba veszem a kezeimet (főzök például), hamar eltűnik róla ez a kellemes mézes aroma.

Összességében egy csodálatosan finom, igazán karácsonyi, igazán mézis kollekcióval jelent meg a márka, amelyet minden mézeskalács rajongónak szívből tudok ajánlani. A tusfürdő igazán kellemes élményt nyújt a tus alatt, a permet pillanatok alatt karácsonyt varázsol a szívemben és minden érzékszervemben, a krémszappan pedig igazán mutatós karácsonyi dísz a csap szélén. Jómagam örültem volna még egy testápolónak is, hogy teljes legyen az élmény, de így sincs okom panaszra, hiszen ez egy tökéletes mézeskalács aromájú kollekció.
Nincsenek megjegyzések