Teszt | Avon októberi újdonságok

Már jócskán október közepén járunk, és bevallom őszintén kicsit ijesztő számomra, hogy hová tűnik el ilyen gyorsan ez a hónap, és úgy egyáltalán ez az év?! Ettől függetlenül nagyon szeretem ezt az időszakot, de ezt már tudhatjátok, hiszen a hosszú-hosszú blogolós évek alatt ezt számtalanszor leírtam Nektek. Az Avon októberi újdonságai között már megbújik egy olyan termék, amelyre a karácsonyra tudunk hangolódni, nyugalmat adó tusfürdő és egy szuper szemhéjtus. Tehát elmondható, hogy ez a poszt változatos termékekről szól.  


A márka Senses vonala az utóbbi két hónapban három új illatú tusfürdővel bővült. A szeptemberben debütált kakaós és málnás illatok mellett, októberben a zabtej és búzavirág kiadással találkozhattunk. Az író és kakaó illat hatalmas kedvencemmé vált, így reménykedtem, hogy igazán őszies és léleknyugtató lesz a zabtejes és búzavirág verzió. A címke annyira szép és ízléses, valódi dísze a fürdőszoba polcnak. Igazából nem tudtam mire számítsak az illatot tekintve, de abszolút nem csalódtam. Egy nagyon kellemes kissé virágos, ugyanakkor tisztaság illattal találkoztam első szaglást követően. A tusfürdő színe lila szaténfényű, pontosan olyan, mint a csomagoláson lévő világos lila szín. A termék állaga sűrű és krémes, könnyen habzik. Törölközés után a bőr puha tapintású, kellemes és visszafogott tisztaság illatú, amelyhez bármilyen tusfürdő és parfüm passzol. 


A Naturals testpermet vonala korán jelentkezett az idei egyik karácsonyi illatával, amely a Gyümölcstorta testpermet nevet viseli. Rögtön felcsillant a szemem, amint megláttam a sajtólevélben, és az első dolog volt, amelyről tudtam, hogy biztosan ki szeretném majd próbálni. A permet kiszerelése változatlan, a címke pedig nagyon hangulatos, igazán ünnepi. Csodálatos friss bogyós gyümölcs aromája van a permetnek, nem annyira fűszeres és meleg, mint a karácsonyi illatok többsége, annál frissebb és nem túlzottan édes, pont ideális átvezetése az őszből a téli, meghitt időszakba. A tartóssága pont olyan, mint, amit az Avon permetektől már megszoktam, néhány órán át lehet érezni a bőrön (ruhára fújva egyébként tartósabb), mindenképpen fel kell frissíteni napközben, akár többször is. 


Ezer és egy éve nem használtam már filces szemhéjtust, pedig ez az egyik kedvenc sminktermékem, és az évek alatt megszámlálhatatlan darabot használtam már el. Amikor megláttam a sajtóanyagban, hogy új tus van a láthatáron, rájöttem mennyire hiányzik a készletemből ez az „eszköz”. A True Power Stay folyékony szemhéjtus a leírás szerint ultramatt fekete finise van, nem reped, nem kenődik, a precíz hegyével pedig tökéletes vonalat tudunk húzni könnyedén. 
A csomagolás semmi extra, egy fekete dobozban érkezett a termék, amelynek szintén nagyon egyszerű a színvilága a fekete és arany kombinációjával. A tus hegye szinte már-már tűhegyes, tényleg könnyű ezáltal vékony tusvonalat húzni, illetve ugyanúgy lehet vele vastagabb tusvonalat húzni. Ami meglepett, hogy tényleg már első húzásra tökéletes és intenzív fekete színe. Korábban muszáj volt fekete szemceruzát használnom alapként, hogy a filces tusoknál ne legyen foltos a végeredmény, de ennél a tusnál abszolút nincs szükségem ilyen trükkökre. Valóban mattra szárad, tényleg nem reped, nem kenődik el és nagyon gyorsan szárad. A tartóssága csillagos ötös, ugyanis reggeltől egészen estig valóban ott marad a helyén, tökéletesen. Egy jó lemosóval könnyedén lejön. 


Összességében mindhárom októberi újdonsággal maradéktalanul elégedett vagyok. A tusfürdőnek nagyon kellemes illata van, nem szárít, nem irritál és a csomagolása is nagyon mutatós. A testpermet az egyik kedvenc illatom jelenleg, mindennap előszeretettel nyúlok érte a reggeli edzések után. Jól esik fürdés után magamra fújni belőle, becsukom egy pillanatra a szemem és elmerülök az ünnepi hangulatban. A szemhéjtus talán a legnagyobb kedvencem a három termék közül. Soha ilyen jó filces tust még nem próbáltam, szóval ha keresitek Ti is a megfelelő tust, akkor szívből tudom Nektek ezt ajánlani. Könnyű vele vékony vonalat húzni, mattra szárad és valóban intenzív fekete. A hegye sem kopott még el, és úgy tűnik sok festéket tartalmaz. Amennyiben bármelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket, akkor kattintsatok a neveikre, illetve keressétek őket az Avon tanácsadónőknél! 

Nincsenek megjegyzések