Nagyon szeretem a márka hajápolási termékeit, ezért bizalmat szavaztam a Delightful Detox frissítő száraz sampon hab zsíros hajra való produktumát. Évek óta az edzés kiteszi a mindennapjaimat, és vannak néhány nap a héten, amikor kétszer is edzem. Nyilván az izzadás nem kíméli a hajamat sem, amely amúgy is zsírosodásra hajlamos, illetve nem akarok mindennap hajat mosni, ezért is választottam ezt a száraz sampont. A leírás szerint ez egy hab? amelyet 20-30 centiméterről kell a hajra fújni, óvatosan bemasszírozni a hajba, és várni a frissen mosott haj érzetét.
Egyébként a szórófej működésével tökéletesen elégedett vagyok, kellő mennyiségű „port” fúj ki, nem darabosan, szakaszosan, hanem egyenletesen. Szerencsére illata nem túlzottan van, szóval semmilyen fojtogató hatás nem jelentkezik a használatát követően. Az első pár alkalommal ki kellett tapasztalnom, hogy mi az a mennyiség, amelyet a hajam elbír. Rátérek a lényegre, a hatásával annyira nem vagyok elégedett. Természetesen számítottam rá, hogy nem olyan lesz a hajam tapintása és az érzete sem, mint a frissen mosott hajnak, de azért ennél én többre számítottam. Úgy érezem, mintha kicsit összetapasztaná a hajszálaimat, és mintha kicsit szárítaná is, gondolom ez azért jelentkezik, mert a „zsírt” így szívja fel. Kibontva nem tudnám hordani, annyit nem dob a hajam megjelenésén, de még összefogva kibír egy edzős vagy programozós délutánt, viszont másnap muszáj megmosnom. Amit észrevettem, hogy viszonylag nehéz kimosni a hajból, nem annyira, mint egy hajlakkot, de elkél az alapos dörzsölés.
Nincsenek megjegyzések