Mire használjunk üres tégelyeket?

Sziasztok, Lányok!

Én is azon szerencsések közé tartozom, akiket felkeresett http://allinpackaging.hu/ webáruház.
Igyekeztem hasznos tégelyeket/szórófejet választani, amivel meg lehet könnyíteni a mindennapi problémákat, illetve fel lehet dobni velük a fürdőszobát.



Nem nagyon szoktam krémeket készíteni itthon, ezért úgy gondoltam, hogy én is kidekorálom a kapott pumpás adagolót, ami igazodik a fürdőszoba csempénkhez, ami kék színű.
Ezért a kék árnyalatait használtam. Alaplakkal lekentem négy részt, ahová gondoltam, hogy a csillámport szórom, és ez lett belőle:


Mindig is gondot okozott a többször használható zacskós minták használata, mert ugye a kibontott nem zárható vissza.
Így egy ilyen kis tégelybe, könnyen beletölthetjük a mintánkat. Ebben a Catier arcradírja található éppen.


Az ezüst színű tégelyt, szintén krémek tárolására használom. Olyan krémeket teszek bele, amik tubusosak. Gondolom Ti is tudjátok, hogy a tubusos termékeknél, ha kettévágjuk azt, még ott egy halom termék, amit használhatunk, de szintén nehéz visszazárni a már kettévágott tubust.
Egy kisebb tégelybe szintén át lehet önteni a maradék krémet.

Viszonylag sok olajat használok, főleg körömápolásra, ezért számomra mindig jól jön, egy kisebb pumpás adagoló, amiben ezeket az olajakat tárolom. Egy-egy pumpányi termék bőven elég a kezeimre, és az adagolása is jobb így mintha csepegtetnem kéne.

A pipetta bármikor jól jöhet, szintén olajakat lehet benne tárolni. Ezeket inkább a hígabb olajakhoz ajánlom, és célirányosan lehet vele csepegtetni.


A képen ugyan nem szerepel, de egy szórófejes flakont is használatba vettem a növények öntözése végett. Tudjuk, hogy nem csak a virágföldnek kell a víz, hanem a leveleknek is.
Így egy ilyen szórófejes tubussal könnyedén spriccelhetünk a virágok levelére vizet, amivel ők meghálálják a gondoskodást.

Ti szoktatok külön tégelyben tárolni krémeket?
Csodás napot!

8 megjegyzés

  1. Biztos az én elmeroggyanásom, de annyira szép ez a pumpás adagoló, és a pipettás üvegcse :D Imádom az ilyen (savmaratott?) üvegeket :D
    Én a folyékony szappannak vettem külön zöld adagolót, egy pumpás nekem is van, amiben a bokámra való olajat tárolom, könnyebb így használni.
    A virágok spriccelésére pedig egy kifogyott textilfrissítős flakont használok :D
    Bár a te tárolásod kétségkívül sokkal szebb :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehogy azt hidd, nekem is az tetszik :D Én is, annyira elegáns :)
      Na igen, én is szeretek inkább újra hasznosítani dolgokat, de most erre a remek lehetőségre nem tudtam nemet mondani :D
      A növény spriccelős flakonunk fekete, tiszta menő :D

      Törlés
  2. A költözésünknél döbbentem rá, hogy mennyi felesleges flakont tárolunk otthon, így a tisztítószerekhez szereztem be egységes tárolókat. Ennek eredményeként mindent csak akkor vásárolok újra, amikor már elfogyott, helytakarékos is és rendezettebnek is tűnik a szekrény. A kozmetikai szerekhez még nem rendszeresítettem őket, viszont nagyon tetsznek az utolsó képen lévő üvegcsék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon jó ötlet, mert helytakarékosnak hangzik.
      Nagyon jól néznek ki, csak vigyázni kell, nehogy eltörjön...nem is viszem ki inkább olyan helyre ahol nem szőnyegre esik.

      Törlés
  3. Nagyon jó üvegcsék és a csillámporos is szuper lett :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz tárolási módszer és jó lett kidekorálva a pumpás adagoló is. Remélem már jobban vagy! *-* :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)
      Hát még sajnos ugyanúgy...:(

      Törlés