Elsőként ezt az igazán tavaszias/nyárias manikűrt mutatom be Nektek, amit már láthattatok az instagramon is.
Sokáig tanakodtam, hogy mi legyen a manikűr neve, majd megkértem a Páromat, adjon neki valami találót, nem gondolkodott sokat, már mondta is: La Fleur.
Először nem értettem mi a baja, félre nyelt vagy valami, de aztán elmagyarázta, hogy a választását néhány Samsung telefon hátlapja ihlette, kép ITT megtekinthető.
Ezek a telefonok indás, virágos, egyedi hátlappal rendelkeznek. Női kiadása egy-egy szériának.
Végül is, így összehasonlítva a két dolgot, úgy döntöttem van benne valami, de nem ezekről a hátlapokról inspirálódtam eredetileg. :)
Igazából mindig él bennem az alkotás vágya, de sokszor elbagatelizálom a kihívásokat úgy érzem. Néha néha elszáll az ihlet, nincsen motiváció. És egy-egy közzétett manikűr után mindig azt mondom magamnak tudok ennél jobbat is, és szeretnék én is egyre jobb és jobb lenni.
Úgyhogy úgy döntöttem gyakorolni fogok, és fejlődni, olyan technikákat elővenni, amiket még nem próbáltam ki, vagy már kipróbáltam, de nem csiszoltam tökéletesre.
Első körben az ombre-nyomdázás kombót próbáltam ki, tőlem nem megszokott módon. Eldöntöttem, hogy ideje kilépni a komfortzónákból.
Mivel előző manikűröm egy egyszerű menta színű volt, úgy gondoltam kicsit tovább fejlesztem, variálom, így esett a választás az omre-nyomda kombóra.
Alapnak a Golden Rose fehér üdvöskéjét kentem, majd erre jött a China Glaze At Vase Value, és a szintén Golden Rose 44-es menta zöldje.
Majd, hogy ne legyen olyan megszokott átmenti hatás, raktam fel egy kis Essence toppert, mégpedig a Glorious Aquarius nevűt, enyhe félkörben.
A gyűrűsujjamon pedig az Essence újdonsága a Play with my mint lakkja került, arra pedig Petla egyik lemezén található minta került.
Utolsó lépésként pedig Essence BTGN fedőlakkot használtam.
Remélem Nektek is tetszik, és várni fogjátok a további Manikűrös posztokat.
Nektek, hogy tetszik? Szeretitek a menta színt?
Jajjjj, ez nagyon szép :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen 😊
TörlésElbűvölő manikűrt készítettél, profi munka!
VálaszTörlésNagyon köszönöm:)
Törlésimádom! :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy! Köszönöm:*
TörlésGyönyörű lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésImádom!!! Ez az eddigi kedvencem tőled! ^^
VálaszTörlésTündér vagy! Köszönöm szépen:)
TörlésGyönyörű lett!
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésNagyon széép! Olyan nyárias, tengerpartot idéző lett :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^ most ihletet adtál:D remélem lesz időm megcsinálni:)
TörlésAudery (kitörölte a kommented, de e-mailben megmentettem)
VálaszTörlésNagyon szép, imádom a kreatív posztokat!
Köszönöm szépen ^_^
Nagyon szép, már Instagramon is imádtam! *.*
VálaszTörlésNagyon cuki vagy, köszönöm:*
TörlésInstán is már kifejeztem érzéseim ezzel a manikűrrel kapcsolatban, gyönyörű!!!! *_*
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon köszönöm ^_^
TörlésI-M-Á-D-O-M de tényleg! :D
VálaszTörlésDe nagyon aranyos vagy, köszönöm:)
TörlésNagyon nagyon szép, és nagyon elegáns! Igazi nőcis, kidolgozott mani! :)) Még én sem csináltam ombrét. Te mivel készítetted? Szivaccsal?
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^ Azzal a háromszög alakú alapozó szivaccsal...vagyis annak martalékaival készült:'D vennem kell majd új szivacsot.
Törléshű ez nagyon szép, tetszik az átmenet. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Örülök neki :)
TörlésAnnyira szép lett!! A színe is és úgy az egész! (-: Én várni fogom ezeket a posztokat. (-:
VálaszTörlésNagyon kedves vagy, köszönöm szépen:*
TörlésNagyon szép lett! Annyira jókat alkotsz, lehetne tényleg gyakoribb :D
VálaszTörlésNagyon köszönöm Ciskám :* Vannak akik inspirálnak mint Te is :)
TörlésNálam is kedvenc, álomszép lett! Le is mentettem inspirációnak. :))
VálaszTörlésEl sem tudom mondani, hogy ez mennyire jól esett. Drága, vagy köszönöm, és megtisztelsz :)
TörlésNagyon szép, imádom! :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy, nagyon köszönöm :)
TörlésGyönyörű lett :) :* Imádom!!!!
VálaszTörlésNagyon Kedves vagy, köszönöm szépen :*
TörlésHát ez csodaszép, és csodásan is áll! Már alig várom a sorozat következő részeit :-)
VálaszTörlésDe nagyon köszönöm ^_^ szerintem pár korábbi munkámat is újra alkotom. Legalábbis ez a terv :D
Törlésgyönyörű ez a manikűr :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésEz a manikűr annyira gyönyörű lett! *.* Olyan kis szolid, finom, mégis mutatós, egyszerűen oda vagyok érte :)
VálaszTörlésNagyon jól esik ezt olvasnom! Köszönöm szépen:*
TörlésNagyon gyönyörű lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen 😊
TörlésEz nagyon szép lett!
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésGyönyörű *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
Törlés