Teszt | Maybelline SuperStay Under Eye Concealer

Kifogyóban volt a korrektorom, és szerettem volna kipróbálni valami újdonságot a rég bevált helyett. Szokták is mondani, hogy „járt utat a járatlanért el ne hagyj” de ott van ezzel szemben a másik kedvenc mondásom, hogy „bátraké a szerencse”. A posztban szereplő termék esetében azt hiszem valahol a két mondás között sikerült megállapodnom.

A Maybelline márka dekorkomzetikumaival nagyrészt elégedett szoktam lenni, megszámolni se tudnám, hogy hány dolgot próbáltam már ki tőlük, illetve vannak többször újravásárolt termékeim is. Nem mondanám, hogy megfontolt választás volt a Maybelline SuperStay Under Eye Concealer, valamiért megtetszett a csomagolás kialakítása, valamint volt belőle világos árnyalta is, amely úgy gondoltam, hogy passzolni fog a világos bőrtónusomhoz. A képen szereplő árnyalat neve 05 Ivory
 

A korrektor kialakítása számomra egyedi, hiszen nem a szokásos henger alakú tubusban érkezett, hanem olyan, mint egy mini fogkrém. Applikátorral ellátott, amely viszonylag elegendő mennyiségű korrektort vesz fel. Mint említettem nem igazán néztem utána, hogy pontosan milyen korrektor is ez, de mint kiderült, kifejezetten szem alatti területre lett kitalálva. Először a bőrhibáimra próbáltam ki, és meglepődve tapasztaltam, hogy elég durván elüt a bőröm színétől, és nem is oxidálódott a nap folyamán. A színt egy púderrel egyenlítettem ki, így nem volt feltűnő a különbség. 
Egy szó, mint száz bőrhibára nem ajánlom, ellenben amire hivatott, a szem alatti karikákra, sötét foltokra t-ö-k-é-l-e-t-e-s! Nem gondoltam volna, hogy ennyit számít egy megfelelő árnyalatú és textúrájú korrektor a szem alatt, hát most már gondolom! Ez a már-már fehér árnyalat tökéletesen passzol a szemem alatti területekre, felfrissít a tekintetem, és kisimultnak tűnik a bőr. Nem mondanám, hogy küszködnék különösebben ráncokkal, illetve extrém karikáim/sötét foltjaim sincsenek, de számomra, az én tónusaimhoz és adottságaimhoz tökéletes. Ecsettel a legjobb eldolgozni, nem kell belőle sok, és nap végig púderrel fixálva a helyén marad. Mint említettem nem igazán van ráncom, de  ami van abba sem ül bele. 



Összességében megtaláltam a számomra tökéletes szem alatti korrektort. Az állaga kicsit sűrűbb, ugyanakkor ecsettel könnyen eldolgozható. A fedése számomra tökéletes, a tekintetemet frissnek, a bőrömet simának, egyenletesnek mutatja. Nem kell belőle túl sok, így ez a kis 6 ml-es tubus hónapokra elegendő. Bőrhibák eltüntetésére azonban nem ajánlom. 


Nincsenek megjegyzések