Nagyon nehéz lenne összefoglalnom, hogy mégis milyen volt ez a nyár. Ha őszinte akarok lenni, én élvezetem a csendet, ezt a nyugalmat, amely körülvett minket. Ami még furcsa volt számomra, hogy idén a nyár sem mutatta meg „pokolian” meleg arcát, mintha tudta volna, hogy van elég gondja az emberiségnek és akkor még az egyéni problémákról még nem esett szó. Így visszagondolva úgy érezem ez volt életem leggyorsabban eltelt nyara. Lássuk is mik voltak a nyári kedvenceim így augusztus utolsó napján.
Az arcápolási rutinom nem bővült túlzottan új termékekkel. Még tavasszal kaptam az Avontól az akkoriban újdonságnak számító Nutra Effects termékcsaládból két arclemosó készítményt. Tesztet ITT olvashattok róluk. A véleményem azóta sem változott.
Még a tavaszi Notino garázdálkodásom során szereztem be a Revolution Skincare 5% Caffeine solution + Hyaluronic Acid szemkörnyékápoló szérumját. Mindennap használom, és tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit nyújtani tud. Nemsokára írok róla egy tesztet a blogra.
Testápolási vonalakra evezve szintén három kedvencet hoztam. A Baba nyári kiadású tusfürdői egytől-egyig a kedvenceimmé váltak, de a szívemhez és az ízlésemhez legközelebb áll a Karibi álom nevet viselő kókuszos csillagvirágos csoda. Kellően habzik, nem szárít, az illata sem túl tolakodó valóban nyárias hatású, és a bőrön is érezni törölközés után 1-2 órán át.
A Borotalco Talcom hintőporának nemsokára az aljára érek, és azt kell mondjam, hogy a következő nyáron újra fogom vásárolni. Részletesen ITT olvashattatok erről a termékről.
Az Organic Shop Body Dessertjéről nemrég volt szó a blogon, és már ott ódákat zengtem róla. Kíméletesen radíroz, csodálatos illata van és ezeken felül hidratál is. A legjobb radír, amelyet ezen a nyáron használtam.
A pontos időpontra már nem emlékszem, de valamikor nyár elején jelentek meg a Garnier Hair Food maszkok sampon és balzsam változatai a drogériák polcaira. Két termékcsaládot is beszereztem belőle, ezek közül a kedvencek között a banános változat kapott helyet. A hajpakolások közül is a banános a kedvencem, így nem csalódtam a sampon és a kondicíonáló változatában sem.
Az Yves Rocher Monoi illatcsaládba teljes szerelemben vagyok! Hajolaj vadászatban voltam, és amikor megláttam, hogy van Monoi illattal ellátott multifunkcionális olaj, azonnal a kosaramban landolt. Eleinte azt hittem nem leszünk jóban, de aztán sikerült kitapasztalni a megfelelő arányokat, és így a nyár egyik kedvenc hajápoló termékévé avanzsált. Kellemes monoi virág illattal vonja be a hajamat, és hidratálja a hajvégeimet.
Mivel nem kaptam idén hőgutát, így szinte minden nap viseltem sminket. Az arcra való termékek közül leggyakrabban az Avon Distillery púderalapozójához nyúltam, amelyről szintén volt teszt a blogon ITT. A Bioderma Photoderm Nude Touch bőrtökéletesítő terméke már megjelenése óta a kedvencem és mindig van belőle itthon. Többször áradoztam róla a blogon is.
Az Essence primerjéről nemrég írtam a blogon, ahol minden tapasztalatomat megosztottam róla.
Említettem pár sorral feljebb, hogy elég sokat sminkeltem a nyári időszakban, ezért akadtak új kedvenceim is a már meglévő Naked3 mellé. Amikor természetes rózsaszínes sminkre vágyom, mindig az Urban Decay palettát veszem elő, ha valami különlegesebbre akkor a Kat Von D Por Vida palettáját, amelyről nem sokára érkezik teszt a blogra, illetve az Avon Distillery mono szemhéjfestékeiben forgattam meg az ecseteimet.
Rúzsok tekintetében az Avon került ki nyertesként. A mark. áttetsző szájfényét előszeretettel használtam, hiszen bizsergető érzést nyújt, amely a melegben hűsítő érzetet okozott, valamint úgy vettem észre, hogy hidratál is valamelyest. A Nobea szájfényeket is előszeretettel kentem fel az ajkaimra, a márkát a Notino webshopjában keressétek.
Nyáron a szemöldökömet olyan termékekkel szeretem kiemelni, amelyekről tudom, hogy tutira nem folynak le vagy nem kenem el, amikor megtörlöm homlokomat. Az a kis ceruza egy Avon darab, ami tökéletesen passzol a szemöldökszínemhez, ráadásul tartós darab, és nagyon szép, természetes szemöldököt lehet vele készíteni vagy a meglévőt kiemelni.
A másik nagy kedvencem a RevitaLash színezett szemöldökspirálja, amelyről már írtam a blogon ITT.
Természetesen nem maradhat el a nyár az egyik kedvenc sminkmárkám nélkül. Az IsaDora Lash Energy szempilla spirálja nem csak gyönyörű pillákat varázsol, hanem erősít és dúsítja is a pillákat. Amikor drámai pillákra van szükségem mindig ezt a dekorkozmetikumot veszem elő.
Nagyon gyakran nyúltam az IsaDora Face Sculptor palettájához, melyben egy bronzosító, egy pirosító és egy csodálatos rózsaszínfényű highlighter található. Nehéz vele túlzásba esni, és bármilyen bőrtónuson remekül mutatnak ezek az árnyalatok.
Az Avon True ikonikus bronzosító gyöngyök is óriási kedvenceim voltak, és előszeretettel nyúltam érte, amikor természetesebb és csillogó hatásra vágytam. Szerintem nyárra kötelező darab.
A Naked kompakt palettáját Katytól kaptam ajándékba, és meg be kell vallanom, hogy imádom! A highlighter és a benne lévő pirosító óriási kedvenceim.
Nem mászkáltam csupasz körmökkel idén nyáron sem, két újdonság és egy visszatérő kedvenccel zárom az augusztust. Az Avon Jelly körömlakkjáról már olvashattatok tesztet ITT és rengeteg manikűr készült vele, többségét az instagram oldalamon megtalálhatjátok.
A CND kétoldalú lakkjáról is írtam már és mutattam képet. Nagyon szeretem ezt a kék árnyalatot, ráadásul kényelmes, hogy a fedőlakk a másik végén van.
A Masura pink neonja már stabilan a második évben szerepel a nyári kedvenceim között. Ennél szebb rózsaszín neon árnyalattal még sosem találkoztam. Két réteg elég a tökéletes fedéshez. Szintén rengeteg manikűrt láthattok vele az Instagram oldalamon.
A meleg hónapokban többnyire testpermetet használok, de ahogy már említettem fentebb, idén nem voltak extrém hőhullámok, így előszeretettel nyúltam a parfümjeim után.
Még mindig odavagyok az Avon Encanto Charming EDT-ért. Írtam róla bejegyzést ITT és a véleményem azóta is változatlan róla.
Két Lush kedvencem is akadt, az egyik a tipikus nyári illatú Sun Gorilla parfüm, valamint az ultimate kedvenc és imádott illatom a Lord Of Misrule végre bekerült a márka állandó kínálata közé. Csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Aki szereti ezt az illatot javaslom, hogy tegyen vele egy próbát, mert megéri.
Ezek lettek volna a nyári kedvenceim. Ha van kedvetek osszátok meg velem a Ti kedvenceiteket is vagy esetleg a legjobb nyári élményeteket.
Nincsenek megjegyzések