Fontos-e a kontúrozás?

Számomra fontos. Kontúr nélkül ma már el sem tudom képzelni az alap sminkemet sem. Évekkel ezelőtt nem voltam bátor, és azt hiszem megfelelő színek sem álltak a rendelkezésemre. Minden próbálkozásnál úgy éreztem magam, mint egy túlmaszkírozott „bohóc”. A mai posztban összegyűjtöttem a kontúrozásról szerzett tapasztalataimat, hátha van közületek olyan, aki még csak most ismerkedik ezzel a sminktechnikával. 


Szerencsére ma már kontúr paletták tömkelegével találkozhatunk, legyen szó kiszerelésről, méretről, árnyalatokról, állagról. Bármiről. 
Személyes kedvenc kiszereléseim talán azok, amelyekben van highlighter is. Szeretem, amikor egy paletta multifunkciós, de nem tartalmaz túl szélsőséges színeket. Továbbá a préselt vagy por állagú kontúrozókat szeretem a legjobban. Sokkal könnyebben tudok velük dolgozni, mint mondjuk a krémes társaikkal. 
Mivel elég fehér bőröm van, és sárgás tónusba hajló, ezért jobban szeretem a kicsit hűvösebb barna kontúr színeket. Nem szeretem magamon, ha valami narancssárga, szerintem az a fehér bőrű lányoknak nem áll jól. 
Mielőtt nekiállunk a kontúrozásnak, sőt a sminkelésnek úgy általában, nem árt, ha pontosan tudjuk milyen bőrtípusunk van, és milyen tónusba tartozunk. Ha ez megvan nagyon egyszerű megtalálni a nekünk megfelelő termékeket és színeket. 
Az utóbbi időben megkedveltem a Makeup Obsession márkát, ezért a következő dekorkozmetikum, amelyet szeretnék kipróbálni az a Makeup Obsession Dedicate minipalettája lesz. 

Azt hinné az ember, hogy a felvitelhez elég egy sima ferde pufi ecset, de nekem sokkal jobban bevált ezek közül, amelynek kisebb feje van, és tömöttebb. Rengeteg smink ecset közül választhatunk. Vannak akik sminkszivaccsal viszik fel a kontúrt. Én csak a krémes kontúrt próbáltam eddig eldolgozni szivaccsal, de nem lett a kedvenc technikám, szóval ragaszkodom a ferde ecsetekhez továbbra is.
Kontúrozni alapozás, és korrektorozás után szoktam. Jobban szeretem, ha szépen fel van építve a kontúr, úgyhogy először csak az ecset hegyére viszek fel egy keveset, és „berajzolom” az arccsontom alá a vonalat, majd újra belemártom a színbe az ecsetemet, már több színt viszek fel, mint elsőre, és elkezdem határozott mozdulatokkal a csontosítást. Jobban szeretem felfelé (a fülem felé) satírozni a kontúrt. Egy kevés színt még felviszek az állkapcsom vonalára is, illetve a homlokom két „magasabbik” pontjára. Továbbá az orromat is mindig kontúrozom, azt viszont egy satírozó ecset segítségével. De ide már tényleg keveset, mert szerintem a túlzott kontúrozás nagyon közönséges hatású tud lenni. Highlightert pedig a járomcsontomra, a szemöldökcsontomra és az orromra szoktam felvinni. Utolsó lépésként, hogy összemossam a színeket, és természetes legyen a végeredmény egy színtelen púderrel fixálom a kész sminket.

Ha van bármiféle kontúrozással kapcsolatos hasznos tippetek írjatok meg kommentben. 

Nincsenek megjegyzések