Új bejegyzéstípussal jelentkezem, amelyben az újra vásárolt termékekről fejtem ki a bővebb véleményemet, és megosztom azt is, hogy miért döntöttem úgy, hogy nem kísérletezem újabb kozmetikumokkal. Az első posztban a Catrice Camouflage folyékony korrektora szerepel.
A márka elsöprő sikere a tégelyes Camouflage korrektorával kezdődött, amelyből én is elhasználtam több tégellyel. Később megjelent a folyékony változata a tégelyes verziónak, amely több árnyalatban is elérhetővé vált. Az első megjelenés után nem sokkal én is lecseréltem, a korábbi verziót, erre az applikátoros, folyékony állagú kiadásra.
A kiszerelése praktikus, jobban szeretem az applikátoros kiszerelést, mint az ecsettel való nyúlkálást.
Minden ízében számomra ez a tökéletes korrektor. Az állaga nem túl folyós, könnyen eldolgozható, és építhető. Szépen elfedi a pattanásokat, a bőrhibákat, valamint szem alatti karikák eltüntetésére is jó választásnak bizonyult. Nem ül be a szempilla alatti redőkbe (nekem nincs ráncom, még), könnyű egyenletesre eldolgozni vizes szivacs vagy ecset segítségével egyaránt. Tartós, púderrel fixálva alig kopik meg a nap végére. Egyetlen egy hátránya van, hogy viszonylag gyorsan fogy, de szerintem abszolút a megfizethető kategóriába tartozik, úgyhogy nem sajnálok kiadni két havonta érte 1 300 forintot.
Miért vettem újra?
A fent említett tulajdonságai abszolút meggyőztek arról, hogy ne keresgéljek, ne kísérletezzek. Természetesen próbáltam más korrektorokat is, de mindig volt itthon a Camouflage folyékony korremktorából a Porcellain árnyalatából. Nem hiszem, hogy valaha le fogja valami taszítani a trónról ezt a dekorkozmetikumot. Ha egy jó fedésű, és tartós korrektort kerestek, tiszta szívből tudom nektek ajánlani.
A Catrice korrektort a Notino webshopjából vásároltam, 1 290 forintos áron.
Nincsenek megjegyzések