A tusolóhabok a tavalyi év egyik slágertermékei voltak és szerintem ez idén sem lesz másképp. Jómagam is nagyon szeretem ezeket a különleges állagú termékeket. Véleményem szerint a Niveának sikerült megugrania egy bizonyos szintet azzal, hogy nagyon különleges illatokban dobta piacra saját tusolóhabjait.
Úgy vettem észre, hogy a Nivea Silk Mousse Vanilla Caramel örvend a legnagyobb népszerűségnek a blogokon és a vásárolók között is.
Mielőtt megvásároltam nem olvastam a termékről semmit, nem akartam, hogy bármi is befolyásoljon, ezért izgatottan próbáltam ki, amikor megérkezett a Notino webshopjából.
A csomagolása a márka dezodorjaihoz hasonlít, továbbá a rajta található minta is tetszik.
Igazából és nagyon édes, már-már geil illatra számítottam, ennek ellenére egy nagyon könnyed, habos aromával találtam szembe magam első használatkor. Megmondom őszintén kicsit csalódott voltam, hogy se a vaníliát se a fahéjat nem érzem ki belőle, de ezzel a krémes és puha illattal is pozitív élmény volt a fürdés.
A hab állaga pontosan olyan, mint a borotvahaboké. Kellően kemény, kevés is elég belőle és nagyon jó érzés, ahogy ez a krémes hab érintkezik a bőrömmel. Nem érzem a használata után „koszosnak” magam, de csak akkor ha semmiféle izzasztó vagy koszoló tevékenységet nem végzek. Túlzottan nem hidratál, de nem is szárít. Amit nagyon sajnálok, hogy az illatát alig érzem a bőrömön törölközés után.

Összességében a tusolóhabok között a Nivea termékei a legjobbak az általam próbáltak közül. A hab minősége kifogástalan, a 200 ml-es kiszerelés pedig hosszú hetekre elég volt, bár nem használtam napi szinten, de 3-4 alkalommal biztos előkerült heti lebontásban. Az illata egyáltalán nem olyan, mint, amelyre az ember számítana, de ettől függetlenül kellemes. Hosszú távú használtam mellett sem okozott irritációt.
Nekem is megvan, és teljesen az a véleményem, mint Neked! Nagyon szeretem az édes illatokat, és valóban egészen más, amit vártam, de mégis nagyon kellemes. (-:
VálaszTörlésUgye, hogy tökre más? Azért kipróbálnék egy valódi karamell-vanília párost. :)
Törlés