Újdonság a polcomon | Fedezzük fel észak szépségeit a Raunsborggal!

Mindig is vonzott az északi kultúra, ráadásul a viking mitológiák, legendák a kedvenceim. A metál is onnan ered, hiszen aki szereti ezt a zenei műfajt, azt tudja, hogy zseniálisak az északi zenészek. De nem csak metálban, hanem popban is erősek, mint például a világhírű ABBA, de elég gyakran szokta valamelyik északi ország megnyerni az Eurovíziós dalfesztivált is. 
Az északi országok közül Dánia és Svédország, valamint Izland az első számú célpontom. Nagyon-nagyon szeretnénk Dániában élni, reméljük ez pár éven belül össze is jön, addig is közelebb kerülök a Raunsborg által az országhoz. 



Amit érdemes tudni a márkáról, hogy parabén és mesterséges illatanyagoktól mentes termékeket gyártanak. Kozmetikumaik dán növényvilágból nyerik alapjaikat és összetételeiket. A Raunsborg szoros kapcsolatban áll a természettel, és ez teljes mértékben érződik is a termékek használatakor.
A teljes kiszerelések mellett, kaphatóak utazó kiszerelésű termékek is, így nem kell nélkülöznünk kedvenceinket rövidebb utazások során.
A csomagolásukról muszáj írnom egy pár sort. Csodálatos, festői a mintázat. Tökéletes a kivitelezés és a színvilág. Luxusérzetet sugall. 
A tusfürdő a rebarbara, a hibiszkusz és az erdei bogyós gyümölcsök illatával kényeztet. Ennek a három illatnak a kombinációja egészen érdekes, frissítő citrusos egyveleget alkot. A termék géles állagú, átlátszó. Fürdőpamacsra téve remekül habzik. Alaposan tisztít, nem irritál, nem szárít. 
A testápoló illata hasonlít a tusfürdőjéhez, annyi a különbség, hogy nem annyira intenzív és valamivel citrusosabb szerintem. Az termék állaga könnyed tejszerű, színe fehér. A bőrön eldolgozva balzsamos érzetet nyújt, hamar beszívódik, és tökéletesen hidratál, az illata órákon át érződik. Állandó használat mellett bársonyos tapintással ajándékozta meg bőrömet, valódi luxusérzetet nyújtva. 


A Sensitive kézkrém egy díjnyertes kozmetikum. Illatanyagmentes, ezáltal ekcémások, valamint az érzékeny bőrűek is bátran használhatják. A krém állaga sűrű és tápláló, ennek ellenére könnyen beszívódik, és nem hagy maga után ragacsos érzetet. Még hideg volt, amikor ezt a kézkrémet elkezdtem használni. Tökéletesen rendbe tette a hidegtől kiszáradt kezeimet. Az ekcémám végre hosszú hetek óta elkerül, amióta ezt a kézkrémet használom.
Páromnak is adtam a krémből, neki hideg allergiája van, télen és kora tavasszal sokszor vérzik a kézfeje, valamint olyan száraz, mint a pergamen. Rendszeres használata mellett megszüntette szárazságot, a kézfeje teljesen rendbe jött.


Nagyon szeretem a parfümöket, többféle kiszerelés és minta járt már a kezeim között. De a Raunsborg illatok valóban lenyűgözőek!
A White Blossom egy igazán pezsdítőillat, tökéletes tavaszra. Gyümölcsillat egy csepp északi frissességgel megspékelve. Az almavirág és a feketeribizli adja meg ezt az ellenállhatatlan üdeséget, amely egész nap tartósan elkísér.
A Pink Rose nevéből adódóan egy rózsás illat, de nem akármilyen! Elegáns ugyanakkor fiatalos illatkombináció, amelynek alapjául a vadrózsák szolgálnak. Tökéletes illat hétköznapokra is, de a nyáresti séták kiváló kísérője is lehet. Nekem ez a kedvenc illatom a háromból, édes-virágos aromája teljesen levett a lábamról.
A Secret No 1. sokak kedvence lehet. A parfüm a frissen nyírt fű illatát idézi, leheletnyi virágosságot belecsempészve. A nyírfa, a moha és a gyöngyvirág kombinációja igazán üde és friss, természetes illatot alkot együtt, amely a nyári emlékeket idézi fel.



Összességében egy igen érdekes és kiváló márkával ismerkedtem meg az elmúlt hetekben.  A csomagolás kiemelkedően szép, szinte mosolyogva nyitom ki minden egyes használatkor a dobozokat. A belbecs pedig igazán luxusra sikeredett. Bevallom őszintén, hogy nagyon magas elvárásom volt a márkával szemben, hiszen úgy gondoltam, hogy a világ most már második (tavaly még ők voltak az elsők) legboldogabb országában tökéletes kozmetikumokat alkotnak. Természetesen az elvárásomat nem hogy meghaladta, hanem felül is múlta. 
Léleksimogató érzés a Raunsborg termékeit használni. 


Nincsenek megjegyzések