Tavaly jelent meg a címben szereplő Bioderma termék. Most láttam elérkezettnek az időt, hogy én is beszámoljak a tapasztalataimról, az arckrémmel kapcsolatban.
A sok-sok teszt következtében magas elvárásaim voltak a krémet illetően. Lássuk nálam miként vált be a "csodakence".
A Biodermáról mindig is úgy gondoltam, hiába nincsenek feltűnő minták és csicsás színek, a doboz és a tubus kialakítása messze felülmúl minden csilli-villi csomagolást. Nagyon tetszik, hogy a krém két dobozban rejtőzik, valamint számomra újdonság volt, hogy a tubus pumpás kiszerelésű. A Hydrabio színvilágához megszokott kék-fehér kombinációban olvashatjuk a termék tulajdonságait a dobozokon és a tubuson egyaránt.
A Hydrabio termékcsalád elsősorban vízhiányos bőrre nyújt megoldást.
A krémről:
A Perfecteur SPF 30-as fényvédőt tartalmazó arckrém, az epidermisz összetevőjének köszönhetően fokozza a bőr sejtekben való vízkörforgását, ezáltal folyamatosan hidratálja az arc bőrét.
A krém kisimítja, valamint ragyogóvá és üdévé varázsolja a bőrt.
A 30-as fényvédőfaktor pedig magas védelmet nyújt UV sugárzással szemben.
Nekem elég két pumpálásnyi mennyiség az egész arcomra, illetve nyakamra. A krém állaga sűrűbb, de hamar beszívódik, és a bőröm tapintása bársonyos és puha egészen a nap végéig.
A krém színe enyhén rózsaszín, irizáló fénnyel, amely enyhe púderes hatást kölcsönöz az arcnak. Az apró ráncokat és bőregyenetlenségeket feltölti, valóban egy egységes és egészséges arckép fogad a termék használatakor.
Összességében ez egy kiváló minőségű arckrém, amely hű ígéretéhez. Valóban hidratálja és egységesíti az arcbőrt, nem hagy maga után semmilyen utóérzetet. A pumpás kiszerelése végett könnyű adagolni, és higiénikus a használata. A krém kiszerelése 40 ml-es. Megtaláltam a tökéletes tavaszi és nyári arckrémet.
A Perfecteur SPF 30 arckrémet megtaláljátok a Notino weboldalán, valamint a Dermashop.hu oldalon és a patikákban.
Ti próbáltátok már a Perfecteru SPF 30-as arckrémet a Biodermától?
Nemrég próbáltam egy Bioderma arckrémet, de a micellás vizükhöz hasonlóan az sem vett le a lábamról. A La Roche és a Vichy termékei valahogy hatékonyabbak, így nem hiszem hogy tovább kísérletezem velük.
VálaszTörlésNa én se a Vichyt,se a LRP-t nem kedvelem. Bár biztos lennének számomra is jó termékeik,de elég drágák, hogy ezzel kísérletezzem. Ebből látszik, hogy valóban nem vagyunk egyformák. Én tuti újravásárolom ezt a krémet 😊.
Törlés