Tudatos bőrápolás a Phi Kozmetikumaival!

Bevezetés a Phi szám rejtelmeibe:

"A phi-t a legszebb számnak tekintik a világegyetemben. Hogy miért? Mindennek, amit az emberi szem szépnek lát, alapja a phi (fi) számban rejlik.
Phi az 1-hez arány. Ez az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között.
A Phi azaz 1,618 a legelemibb építőkő szerepét játssza a természetben. A növények, állatok, de még az emberi lények térbeli sajátosságai is kísérteties pontossággal mutatják a Phi az 1-hez arányt. A Phi mindenütt jelenvaló a természetben, ezért tekintették az ókoriak a Phi-t a Világegyetem teremtője által megszabott számnak. Az első tudósok isteni arányszámnak vagy aranymetszésnek nevezték. A napraforgó, fenyőtobozok, különböző levélelrendezésű növényi szárak, a rovartest részei, csigák, galaxisok, naprendszerek, kristályok, a dns, mind-mind az aranymetszés szabályának engedelmeskednek. Da Vincinél jobban senki nem értette az emberi test isteni felépítését. Ő volt az első, aki megmutatta, hogy az emberi test a szó szoros értelmében építőkövekből áll, amelyek arányszáma mindig a Phi-vel egyenlő. Mi, valamennyien két lábon járó remekművei vagyunk az aranymetszésnek."

A Phi csapat négy tehetséges emberből áll, akik közel érzik magukat a természethez, hiszen kozmetikumaik is csupa növényi összetevőből állnak. Személy szerint, nekem nagyon szimpatikus a Phi Kozmetikumok filozófiája, hiszen én magam is igyekszem minél közelebb kerülni a természethez, például a kozmetikumok terén is. Örülök, hogy hazánkban egyre több minőségi organikus márkát vélek felfedezni. A márka termékei kézzel készülnek, csupa szeretettel.

A csomagban lapult egy ajakápoló is Téli ápoló ajakbalzsam nevet viseli. 

Termékleírás:

"A szél, a hideg levegő sokszor megviseli a bőrt, kiszárítja a kezet és nem ritka, hogy a száj vékony bőre is kirepedezik hatására. Sokféle ajakápoló balzsam létezik már, mégis ez a kis cucc a legkülönlegesebbek közé tartozik. Szokásunkhoz híven, ebben sincs tartósítószer, se vegyszer, sem kőolajszármazék. Viszont van benne a hidegen sajtolt szűz olajokon kívül körömvirág és sok-sok méhviasz az "első levételből". Ezért ez az ajakír különösen tápláló, puha és vitaminokban gazdag kis védelmezője lehet az ajkaid érzékeny bőrének, mely szépséggel hálálja meg a gondos törődést.
Sok fajta méhviasz van a piacon, különböző minőségben. A legjobbak viszont csak eldugott kis helyeken találhatóak meg. Mi ezekkel dolgozunk. A méhek szorgosan gyűjtik a virágport, termelik a mézet, de mindenek mellett a méhviaszt. Ha ezt a méhviaszt első szüretelésből vesszük le, akkor minden tápanyag érintetlenül benne marad. 
Összetevők: méhviasz, kakaóvaj, sheavaj, körömvirág olaj, e-vitamin, vadrózsaolaj, vanília kivonat, mandarin illóolaj"

A termék csomagolása egyszerű, letisztult, ahogy egy natúr terméktől elvárná az ember. Nekem tetszik. Sokan nem szeretnek belenyúlkálni a termékekbe, de mint látjátok ezzel nincs is gond, hiszen tubusos kiszerelésben kapható a balzsam.
Tipikus natúr sheavajas, és kakaóvajas ajakápoló illata van. A színe sárgás, gondolom a méhviasz miatt. Az állaga szilárd, ám ajakhőre könnyen olvad, ami kissé vizes állagot kölcsönöz a felvitel után. Viszonylag hamar beszívódik, és puha ajkakat varázsol. 
A körömágyam rettentő ramaty állapotba került, és hiába kentem kézkrémmel, nem volt elég hatékony a szárazság elmulasztására. Mivel ez a balzsam tele van vitaminnal, gondoltam egyet, és bekentem vele a köröm körüli bőrt. 1-2 nap használat után (napi 3-4 alkalom) teljesen rendbe jött a körömágyam. Így nem csak ajakápolásra, hanem száraz területek megelőzésére, és elmulasztására is kiváló ez a termék.


Hidratália prémium szemkörnyékápoló elixír

Termékleírás:

"A pille könnyű krémes állagú elixír gyorsan felszívódik a bőrben, nem hagy zsíros érzetet. Illata édes marcipános, színe homoktövis színű. Selyemprotein tartalmának köszönhetően bőröd puha, selymes tapintású lesz. Ezen kívül a selyemkivonat lágy selyemfényű csillogást ad a szemkörnyék bőrének, mely így optikailag simábbnak, feszesebbnek tűnik. A hialuronsav erőteljes hidratáló hatásáért elismert hatóanyag, mely ránctalanító, lifting és kontúrhelyreállító tulajdonságai miatt került bele a krémbe. A meggymagolaj szintén remek hidratáló és bőrregeneráló, ami magas antioxidáns tartalmának köszönhetően lassítja a bőr idő előtti öregedését a homoktövis olajjal gyönyörű szinergiában, ami egy kivételesen értékes olaj a ráncokkal vívott harcban. A homoktövis olaj jelentős B- vitamin- komplex-, cink-, vas-, magnézium- és kálium forrás, emellett tartalmaz E- vitamint és az A- vitamin előenyagául szolgáló béta- karotint. A szem környékén lévő kis ráncokat kipárnázza, és a bőrt rugalmassá teszi, rendszeres használatával még a pigmentfoltok is halványabbá válhatnak. A sheavaj egy láthatatlan védőpajzsként viselkedik a bőrön, mely segít bent tartani a vizet a bőrödben, ezért jól hidratál. A karbamid a bőr természetes hidratáló hatóanyaga. Ott fejti ki hatását, ahol a nedvesség a sejtekhez kötődik. Az e-vitamin erős antioxidáns, a B5 provitamin pedig egy erős bőrnyugtató és hidratáló hatóanyag.
Aktív összetevők: búzavirágvíz, varázsmogyoróvíz, meggymagolaj, sheavaj, homoktövisolaj, selyemprotein, B5 provitamin, E-vitamin, hialuronsav, karbamid, allantoin "

Pont jókor jött ez a szemkörnyékápoló, mert elfogyott, amit előtte használtam, és szerettem volna valami újat is kipróbálni.
A csomagolása tetszik, a pumpás kiszerelése megnyerő. Egy pumpálásnyi mennyiséget oszlatok el a szemem alatt, valamint a szemöldök csontom felett. Körkörös mozdulatokkal masszírozom be a sárgás tónusú elixírt.
Hamar beszívódik, ragacsos érzetet nem hagy maga után. A szem körüli száraz területeket hidratálja.
A hidegebb időben nappali használatra javaslom, míg most a 20-25 fokban kicsit zsírosabb érzetet hagy maga után a termék, amitől olyan érzésem van, mintha izzadna a szemem körül, ezért áttértem az esti használatra, ilyenkor reggelre a szemem körüli bőr, hidratált és sima tapintású.

Összességében meg vagyok elégedve a Phi Kozmetikum termékeivel. A Hidratáliát EZEN a linken találhatjátok meg, míg a multifunkciós ajakápolót EZEN a linken. Emellett a termékpaletta elég színes, úgy gondolom mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

Ismeritek a Phi Kozmetikumokat? Ha igen, mit próbáltatok ki?


























2 megjegyzés

  1. Én egy normál arcbőrre való krémüket használom jelenleg. Nappalra nagyon nehéz nekem, de estére szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is van belőle minta, és nekem is sok reggelre. :)

      Törlés