Milani Cosmetics, Ultra Violet

Pár hónappal ezelőtt lázban égett a blogvilág a Milani Cosmetics magyarországi megjelenése miatt. Eddig leginkább külföldi bloggerektől olvashattunk a márkáról, de tavaly minden megváltozott. A Milani elsősorban a sminktermékeiről híres, a pirosítóik és a rúzsaik is ikonikusnak számítanak. Nem csak az arc kozmetikumaik szuperek, hanem a lakkjaik is. 




Az egyik kedvenc lakkos üvegem díját a Milani Cosmetics nyerte el, hiszen a kupak tetején jól látható, milyen színnel is van dolgunk, így könnyű szerrel megtaláljuk a gyűjteményünk tagjai között. Az üveg kerekded, a kupakja pedig arany színű. A kiszerelése 10 ml-es, és az üvegen pedig megtalálható mind a márka, mind a lakk megnevezése. 
Az ecsete közepesen vastag, egyenesre vágott, a lakk állagától függ, hogy mennyire jól kezelhető.


Az Ultra Violet számomra egy érdekes állagú lakk, még nem találkoztam ilyennel. Olyan mintha gumis lenne, szépen terül a körmön, de ügyesen kell vele bánni, kellenek a gyakorlott lakkos kezek.
Két rétegben tökéletesen fed, de a finise nem elég fényes, így mindenképpen javaslom rá a fedőlakkot. Az alapként szolgáló lila színben, milliónyi csillám található, amelyik kiemelik a lakk szépségét, viszont a fedőlakk sajnos a csillogást tompítja valamennyire. A száradása átlagosnak mondható.
Tartóssága rajtam jól működik. Harmadik nap szoktam lemosni.  


Az ára szerintem kicsit borsos a maga 1790 forintjával.  A minőségével nincsen gond, viszont a kínálatban főként alapszínek szerepelnek, és szerintem ennyi pénzért lehetne valamivel különlegesebb lakkjuk is.
EZEN a linken találhatjátok meg a színeket.
Plusz információnak még annyit, hogy amióta megvan ez a lakk, csak ehhez a lila színhez nyúlok, valami varázs van a Milani körömlakkjaiban.

Ti próbáltátok már a Milani lakkokat?

24 megjegyzés

  1. Még nem próbáltam semmit a márkától,elsőként biztos egy rúzst tennék a kosaramba tőlük :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megtörténik a rúzs vétel, remélem írsz róla ^_^

      Törlés
  2. Nagyon szép ez a lila, és nagyon jól mutat a körmeiden és a mintával is csodaszép! Gumis? Mármint értem, hogy érted :D Én ezt nem tapasztaltam a lakkokkal, bár ettől függetlenül lehetnek különbségek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Hát nem éppen lakk állagú, hanem mintha gumi bevonatot kapna a körmöm. A másik kettő nem ilyen. Lehet a csillámok okozzák. :)

      Törlés
  3. Micsoda gyönyörű lila lakk! *.* Tudom, hogy ötmillió hasonlóm van, de akkoris :D És a minta is csodaszép ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) De ez különleges lila, Megértem hogy tetszik:'D

      Törlés
  4. Nagyon tetszik a kész manikűr :) Viszont valahogy engem ez a márka annyira nem vonz,talán az ára miatt sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Szeretnék idővel mégtöbb sminkterméket kipróbálni a Milanitól :)

      Törlés
  5. Nagyon szép, sokat lakkozok én is lilával mostanában :) De nem elég különleges ennyi pénzért. Nem drága, csak nem különleges, hacsak valaki pont erre az árnyalatra nincs rákattanva. (Lehet, túl sok lakkom van.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Szerintem is lehetne különlegesebb, viszont tényleg ha lilát használok csak ezt kenem fel :)

      Törlés
  6. Gyönyörű a lakk, a manikűr és a fotók is. :)

    VálaszTörlés
  7. Tényleg gyönyörű lakk:3
    A manikűr eszméletlen szép:3

    VálaszTörlés
  8. Szép ez a lakk a csillámokkal, nekem bejön! Az más kérdés, hogy 1790-et nem nagyon adnék ki érte.. :D
    amúgy a képek szuperek lettek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Sajnos tényleg drága...igazából azt még nem sikerült eldönteni lakkot fogok-e később venni a márkától.

      Törlés
  9. Brutálisan szép ez a körömlakk, de én is drágállom egy kicsit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Azért ha belegondolunk minden 1000 forint felett lévő lakknak irreális az ára. Hiába különleges:)

      Törlés
  10. Nagyon megmozgatott ez a lakk, igazán érdekes a finise és ezzel az arany nyomdával különösen gusztusos. A kezedhez pedig csodásan illik! :-) Nekem most érkezett meg a második Milani rendelésem és vettem egy fehér lakkot is, nagyon kivi vagyok hogy hogyan fog majd teljesíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Julcsim ^_^ juuj, Írj majd róla! *-*

      Törlés