A Bath & Body Works 1990-ben alakult, Amerikában. Ma már a világ egyik vezető szépségápolási termékeit szolgáltató vállalat. A termékpalettája igen széles, hiszen tusfürdő, testápoló, testpermet, szájfény, gyertya is kapható.
Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e tesztet egyáltalán bármelyik BBW termékről. Kutakodtam a neten magyar információk után, de a Krémmánián kívül nem igazán találtam részletes bejegyzéseket. Természetesen lehet, hogy én nem voltam elég figyelmes. Az biztos, hogy kevés magyar poszt készült a márka bármelyik termékéről, ezért úgy gondoltam, hogy tudok azoknak segíteni, akik még csak ismerkednek a márkával, vagy csak tudni szeretnék, miért olyan nagy a hype körülötte. Az első benyomásaimat olvashatjátok ebben a bejegyzésben. Egyelőre csak limitált kiadásokat vásároltam. A címben szereplő Vanilla Bean Noel a téli kínálat része szokott lenni.
Elsőként a csomagolását tudjuk lecsekkolni egy terméknek. A BBW tubusok semmiben sem különböznek az itthon kapható termékektől. Az egyetlen, amit ki tudok emelni az a szuper aranyos címkék a karácsnyi termékeken. A Vanilla Bean Noel nekem kétféle kiadásban van meg, az egyik az amit a képen is láthattok, valamint Instagramon mutattam egy őzikés verziót is ITT.
Valamint a kupak sem megszokott, hiszen se nem tekerős, se nem pattintós, hanem az a benyomós fajta:
Igazából elég jól zár, de utazáskor én javaslom a rögzítését, hogy biztos, ami biztos ne pattanjon csak úgy fel a kupak. Nekem tetszik ez a megoldás, mert a testápoló is jól adagolható belőle, pont annyi jön ki rajta amennyit szeretnénk.
A Bath & Body Worksről termékeiről az első információm az volt, hogy nagyon édesek, és nagyon illatosak. Nos, ezek az információk helytállóak sőt. A testápoló állagát közepesen testesre értékelem, könnyen beszívódik. Az összetevők között található E - vitamin és sheavaj, aminek köszönhetően a bőr puha tapintású lesz. Viszont az illata bitang. A Vanilla Bean Noel többféle illatból tevődik össze: vanília, karamell, tejszínhab, pézsma, valamint cukrozott keksz/süti.
El tudjátok képzelni, hogy ez maga a tömény édesség bomba. Igazából kár, hogy nem tudok illatot átadni a monitoron keresztül. Szóval egy szó mint száz, nagyon - nagyon - nagyon édes. Életemben nem éreztem még ilyet, pedig jómagam az édes illatok megszállottja vagyok, vagy ahogy egy kedves személy mondaná rólam: sütibaba.
Először a vanília édes illata üti meg az orromat, majd kiérzem benne a karamell lágy, fűszeres illatát. A tejszín és a többi édesség pedig csak hab a tortán, amitől émelyítően édes lesz ez a testápoló.
Fürdés után kentem be magamat vele először. Olyan még nem történt velem, hogy egy órán belül MINDEN vanília illatú lett körülöttem. De tényleg. Pizsama, takaró, párna, lepedő...még a Párom is vanília illatot árasztott magából. Viszont így töményen elég fojtogató volt, szóval a kezdeti kellemesből átcsapott egy kissé zavaró illattá. A vanília másnap reggel is ugyanolyan intenzív volt, mint este. Szerintem, ha nem fürödnék napi szinten, gyanítom betartaná a 48 órán át tartó intenzív illat szlogent.
Úgyhogy nem is használom ezt a testápolót estére, csak reggel, így parfümre sincsen szükségem.
Sikerült megértenem ezt a nagy hype-ot körülötte? Igazából azt tudom erre válaszolni, hogy is-is. Aki az összetevőket figyeli, szerintem rá se nézzen az INCI-re. Az én bőrömet puhává varázsolja, de ezt tudja egy jóval olcsóbb termék is, de az illata viszont annyira egyedülálló, hogy számomra ez a tulajdonsága emeli ki a konkurencia közül. Valamint a nagyon cuki karácsonyi címkék.
Fruzsinál olvashattok a Sweet Cinnamon Pumpkin kézkrémről.
Fruzsinál olvashattok a Sweet Cinnamon Pumpkin kézkrémről.
Ti próbáltátok már BBW termékeket? Mi a véleményetek róluk?
azt hiszem nekem tetszene ez a tömény édes illat. :)
VálaszTörlésMajd megszagolod, ha jössz, de szerintem ez tényleg nagyon tömény. :)
TörlésMég nem próbáltam de van egy kis listám, hogy miket szeretnék majd beszerezni. :) Köztük ezt is. :P
VálaszTörlésNekem is még van pár kiszemeltem, főleg testpermetek. Na majd tavasszal. :) Nagyon erős az illatuk, de tényleg. Szerintem egy kis kiszereléssel érdemes kezdeni.
TörlésKívánságlistásak a BBW termékek nálam is, csak annyira pofátlanul drága az áruk, hogy ennyit nem szánnék egy tusira, vagy testápolóra :(
VálaszTörlésHát, úgy vagyok vele, ha már TBS-re is akcióban be szoktam ruházni, akkor erre is érdemes lehet. Ennek ellenére tényleg én is drágának gondolom. :) Vannak kisebb kiszerelések is, de szerintem azok nem igazán érik meg.
TörlésMennyire aranyos már ez a cimke. :3
VálaszTörlésKár, hogy nálunk nem kapható a márka termékei. :(
:) A csomagolása mindegyik terméknek vagy cuki, vagy szép :)
TörlésÉn is sajnálom, de ami késik nem múlik :) Remélem :D
Ha szerinted parfümnek is elmegy annyira tömény, akkor kipróbálom. Most rendelek tbs havas szilvát is, annyira fini az illata. :)
VálaszTörlésÉn reggelre rosszul lettem konkrétan. Pedig nálam jobban senki nem szereti a tömény és édes illatokat. Ruhán, mindenen átüt :D
TörlésJuj, az nekem nem tetszett, de az almás igen...O.O
Olyan drágák sajnos, hogy azt hittem dobok egy hátast amikor megláttam. Pedig jónak tűnt, csak ha már szóba hoztad az INCI-t, így már pláne kicsit tartok tőle. Az a baj, olyan kis kivételes szerencsétlenség kezdek lenni, akin minden beüt vagy éppen nem üt be... rossz dolog az ország azon 2%-ába tartozni, akiken minden másképp működik kb.mint ahogyan kéne. :D
VálaszTörlésNekem a kézfertőtlenítőjük volt szimpi, nem tudom hogy az mennyire intenzív, így ha úgy fest a dolog, akkor talán megpróbálkozom vele. De az lassú folyamat lesz nagyon.
Magyar átlag fizetéshez igencsak borsosak, egyet kell értsek. Nálam is kb ez van, mint nálad. Féltem, hogy bántja az ekcémámat, de nem. Bár nem napi használatra vannak ezek a testápolók. Megértem, de kíváncsi lennék mit írnál róla :)
TörlésÊn évek óta ezt használom,imádom az állagát és az illatukat is��Szeretem hogy egész nap finom illatom van tőle,.
VálaszTörlésMost kaptam autós illatósîtòt is ,az is szuper,a kézfertőtlenítők is kedvencek!Előtte Victoria Secret rajongó voltam,de második helyre szorultak����