Avon, Red Berries habfürdő

Télen a fürdő bombák mellett, szeretek a habfürdők által nyújtott illatokban is megmártózni. Az Avon habfürdőit kifejezetten jónak találom, évek óta újabb és újabb kiadásait próbálom ki. A 2015-ös decemberi katalógusban újdonságként találkozhattunk a Red Berries elnevezésű fürdőtermékkel.



Ezek a habfürdők 500 ml-es kiszerelésben kaphatóak általában, de előfordul, hogy 1 literes változat is megtalálható a katalógusban. A tubusa már évek óta nem változott, bordázott alakú, kupakos. A kupak alatt ezüst fólia található, aminek mindig megszenvedek a leszedésével, hiszen nincsen tépőrésze. Ollóval szoktam megoldani a fólia leszedését. 


A kupakot letekervén egy csodásan illatozó áfonya rengetegben találjuk magunkat, vanília illattal fűszerezve. Igazán télies illatvilága van a habfürdőnek. Kádfüggő ugyan, de én nagyjából egy sornyi habfürdőt szoktam a kádba engedni, folyóvíz mellett. A habok óriásiak, az áfonya fanyar illata pedig az egész fürdőszobát rabul ejti. A habja krémes, és lágy, enyhe hidratáló hatást is vélek benne felfedezni. Ehhez hozzátartozik, hogy az én bőröm normál, és az arcomon kívül nagyon ritkán száraz a testem többi felületén.
A termék illata megmarad törölközés után, de sajnos nem olyan hosszú ideig, mint szeretném. Viszont ezeket a kiadású termékeket tusfürdőként is érdemes használni. Olyankor a bőr puha tapintású lesz, valamint az illata is jóval tartósabb magunkon.

Összességében az egyik legjobb szezonális kiadásnak gondolom, ha összevetem azokkal a márkákkal, amikhez eddig volt szerencsém a hideg hónapokban. Óriási illatos habok, és áfonya rengeteg. Azt hiszem ennél több számomra már nem is kell. Az utánpótlás is megérkezett, mivel limitált kiadás, így ajánlatos lecsapni rá.

Nektek mi a kedvenc Avonos habfürdőtök?

6 megjegyzés

  1. Ugyanezt vettük meg mi is (: Én egyedül azt utálom ezekben a tusfürdőkben,hogy a kupak levételével még van rajta egy védő fólia,amin nincs leszedést könnyítő és csak szenvedés. =/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó. Írtam is a bejegyzésben. Én ollóval kapargatom le :'D

      Törlés
    2. Jaja láttam. Én a körmömmel :D Vagy foggal,vagy ami épp kéznél van :D Viszont nem lesz nekem egy tusfürdőtől se puha tapintású a bőröm- vagy legalábbis én nem értem,csak azt hogy állandóan ki vagyok száradva =/ Vízhiány 4ever :S

      Törlés
    3. A fémes cuccok, ha a fogamhoz érnek ráz a hideg :'D Úgyhogy foggal ezt nem szoktam letépni. Kis körömvágó ollóval. Ott kapargatom :'D
      Tényleg??? Na ez nekem új. Akkor nagyon száraz lehet a bőröd...szegény:(

      Törlés
  2. Nagyon jó illat lehet, szeretem az Avonos habfürdőket, ez is jó lehet :) puszi

    VálaszTörlés