Sziasztok Lányok!
Ma két manit is hoztam nektek, vagyis összesen négyet. Szeretném nektek megmutatni mit is tud a Catrice Candy Shock kollekciója, illetve Fairyland által érdekelt Essence topperrel is csináltam manikűrt.
Elsőként az Essence manikűrt mutatnám meg:
Alapnak a Twins lakkok egyikét használtam az edward elnevezésűt. Nekem nagyon tetszik ez a kék, kicsit hupikék törpikés :), amit feldobtam az Essence glorious aquarius fedőlakkjával. Elég sok csillámot vesz fel, úgyhogy elég belőle bőven egy réteg az ilyen végeredményhez.
Catrice Candy Shock lakkok:
Ez a Play It Blue névre hallgat.
Érdekes mert ennek matt hatása van a többivel ellentétben ami szépen csillog. Üvegben szerintem ez a szín szebb, mert nem látszik a matt hatás. Meglepődtem mikor megszáradt, hogy nem csillog, persze fedőlakkal lehet orvosolni a "problémát". Én nem raktam rá fedőlakkot. Az ecsete viszont valami katasztrófa volt, kiálltak a szálak, de levagdostam őket, utána már ugyanolyan volt mint a Catrice lakkok ecsetei, széles egyszerű felvitel. Tartósságról nem tudok nyilatkozni, mert lemostam, hogy kipróbáljam a többi színt is.
Ez pedig az I Scream: Ice Cream! változat. Ennek már meg volt a szokásos csillogása, ezen sincsen fedőlakk, nem tartottam szükségesnek. Az ecsettel itt is az volt a bajom, mint a fent említett lakknál, de miután helyre hoztam nem volt gond a felvitellel. Egy rétegben csíkoz, de a második réteggel tökéletes hatást érhetünk el vele. A három közül ez a kedvencem.
És utolsó sorban:
Ez a Vanilia Love. Ezt lakkot Beauty L'amour-nál láttam, és rögtön bele is szerettem, akkor döntöttem el, hogy be kell szereznem ebből a kollekcióból pár darabot. Ez sem matt, fedőlakk nélkül lehet látni. Ennek az egynek nem volt gond az ecsetével, igaz az utolsó darabot hoztam el Müllerből, és ki is fogyott a Candy Shock állvány. Nekem 2 napig fent maradt a körmömön, igaz akkor még nem volt kopása, de más színűre szerettem volna kifesteni a körmöm.
Összességében nagyon meg vagyok elégedve a Catrice ezen kollekciójával, ha még tudjátok szerezzétek be, tényleg megéri, 4 fantasztikus színben lehet kapni (sajnos a narancsos árnyalathoz már nem sikerült hozzájutnom, bár az tetszett a legkevésbé, szóval nem bánom). Müllerben lehet elvileg kapni, gyakorlatilag fogalmam sincs :)
Nektek melyik tetszik jobban? Esetleg meg van valamelyik lakk?
Legyen szép napotok!
Azrail
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Valamiért nem jön ki a megjegyzésed Fairyland, úgyhogy reagálok így :) Örülök, hogy tetszik neked körmön is :) Tényleg jó kis lakk, csak lemosni rémálom:D
VálaszTörlésNagyon szépek lettek, különösen az első csillámos tetszik! :) Amúgy igen, a csillámos lakkokkal én is így vagyok, de pont tegnap olvastam Annánál(http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/06/notd-levendula-es-ametiszt-tipp.html) egy tuti jó módszert! :)
VálaszTörlésJa, bocsi :S most vettem csak észre, hogy te is olvastad azt a posztot. :D
Törlés:D ugyan :D tényleg lemosni őket nagyon utálom...kitalálhatnának valami olyan lemosót amit nem 10 percig kell rajtahagyni a körmön hogy a csillámokat leszedje :)
TörlésKöszönöm szépen :) Örülök hogy tetszik :)
Igazából nekem van még egy módszerem, de sajnos azt a terméket már nem lehet kapni, azt hiszem tavaly vonta ki az Essence a forgalomból a Studio Nails Better Than Gel Nails tipeltávolító folyadékát. Pedig ez nagyon bevált nekem, és másoknak is a csillámos lakkok eltávolításakor.
TörlésAmikor akciós volt, feltankoltam belőle, de sajnos már én is az utolsót használom. :/
Mindig a jó dolgok szűnnek meg :D nem is értem... pedig szerintem azt még meg is vásárolnák elég sokan. Akkor marad a köröm "áztatós" módszer.
TörlésDe szép ez a lila CS felkenve, tegnap voltam a Müllerben, de már nem volt a lilából :(
VálaszTörlésÍrtam Neked választ még a hajolajokról, nem tudom láttad e, de megnéztem Neked a MÜllerben tegnap: 1299Ft a Got2b 50ml és 2390Ft a L'Oreal 100ml, szóval a L'Oreal az olcsóbb egy picivel, bár ha Neked nem válik be, akkor viszont túl nagy mennyiség :S
De aranyos vagy, hogy megnézted nekem O.O Na igen a L'oreal így jobban megéri. Mondjuk ha nem válna be, végül is még tovább tudom ajándékozni. Megnézem majd a boltba, hogy lássam élőben is. Még egyszer köszönöm szépen, ez nagyon kedves Tőled!
TörlésMás CS lakk nem volt?
Nincs mit megköszönnöd, ha már ott voltam eszembe jutottál és megnéztem,nem nagy dolog :) A sárgából volt, meg talán a barackosból, itt nálunk kirakva a kéket pl még egyszer sem láttam :O vagy azt mindig hamar felvásárolják, nem tudom :D
Törlés:D úgy látszik a kék az nagyon megy :D ha jól tudom mikor Párom megvette nekem, akkor is 2 db volt, vagy ő hozta el az utolsót. Népszerű a kék úgy látom :)
TörlésHát az a lila catrice nagyon jóól néz ki!! Feltétlen kell egy. :D
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésKöszönöm :) Tényleg nagyon nagyon szép. Érdemes beszerezni :) Ha meg lett írj egy kommentet kíváncsi vagyok neked hogy teljesít :)
VálaszTörlés